Megadják a módját három év múlva esedékes kézilabda Eb-nek: az eseményre épített csarnok ára a legjobb esetben is százmilliárd forint körül járhat. Eddig is sejteni lehetett, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb budapesti beruházására lesz a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokságra épülő multifunkcionális sportcsarnok, a tényleges költség azonban egész biztosan meghaladja majd a korábbi becsléseket is. Az első ajánlatok alapján egy nullával többe kerülhet a létesítmény, mint amit tavaly nyáron Kocsis Máté. Kocsis tavaly – ahogy ez a Hír TV riportjából is kiderül – úgy fogalmazott, hogy szerinte az infrastrukturális fejlesztésekkel együtt 10, akár 15 milliárd forintot is elérő beruházásokról lesz szó. Bár hangsúlyozta, hogy ezek csak becslések, már tavaly lehetett hallani olyan híreszteléseket, hogy a politikus nagyon alul lőtte a kiadásokat. Ezt pedig az időközben kiírt közbeszerzésre beérkező ajánlatok is visszaigazolták:a legalacsonyabb ár is megközelítette a 116 milliárd forintot,...
115 milliárdba is kerülhet a Kocsis Máté által 10 milliárdosra becsült sportcsarnok
Forrás:
nepszava.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
Még száz stadiont ezeret a csúti cigány strómanjával...
uploads.disquscdn.com/images/406628736859eb8ebc9d297d02e33d49d6026f91ba088ae04b83352edda48ee1.jpg?w=600&h=360