Kovács Péter a legutóbbi polgármesteri videóinterjúban jelentette be, hogy Dienes Árpád végrehajtónak a sokadik árverésen sikerült vevőt találnia az Ikarusra, A vevő egy kínai hátterű, magyarországi bejegyzésű cég, amelyik nyilvános liciten vásárolta meg a 28 hektáros földterületet a rajta lévő felépítményekkel együtt. A vevő képviselője felvette a kapcsolatot a polgármesterrel, és tájékoztatta a tervekről is. Eszerint elektromos meghajtású autókat összeszerelő üzemet terveznek itt felépíteni, valamint lenne egy logisztikai központ is, amely a Kínából származó árucikkek raktározását és elosztását végezné. Kínában mintegy 99 különféle népcsoport él együtt, s a tervek között az is szerepel, hogy bemutatnák a kínai népcsoportok életét, hagyományait, hogy az emberek jobban megismerhessék ezt a sokszínű országot.

(Forrás: hh16.hu, Mirabilis által)

Itthon - 2019. October 14., 18:30
A Fidesz leszámol Borkai Zsolttal
Nagyvilág - 2019. October 14., 20:10
Brexit: bedönti a brit gazdaságot a rendezetlen kilépés

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mirabilis
"Az Ikarus gyártelep helyén piac nyitását tervezik augusztus közepén. A három hajós csarnok két részében 1500 árus asztalt terveznek felállítani, a harmadik hajóban fix üzlethelyiséget igénylő árusok kapnak majd helyet. Az árusítani vágyók a feltételekről érdeklődhetnek a 06-20-9707-632 telefonszámon."
2011.július 22.
Ki is van ís van írva a csarnokra: PIAC.
kovács meghiúsította, mondván nagy lenne a forgalom a kerületben.
Haha! És amikor kovács polgi eladta a kínaiaknak? Összeszerelés, raktár? Akkor milyen lesz a forgalom?
CsipkeRózsa
@Mirabilis: "Kínában mintegy 99 különféle népcsoport él együtt, s a tervek között az is szerepel, hogy bemutatnák a kínai népcsoportok életét, hagyományait, hogy az emberek jobban megismerhessék ezt a sokszínű országot."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. October 14., 10:14
Eltörte a diák kezét a tanár – vádat emeltek ellene
Szórakozás - 2019. October 14., 08:19
Megint megbüntették a Viszkist