A Fővárosi Választási Bizottság kedden kimondta: nincs bizonyíték, hogy bármilyen jogsértést követett volna el a VIII. kerültei ellenzék.

Pikóéknak adott igazat a Fővárosi Választási Bizottság: nem történt törvénysértés

Míg a józsefvárosi választási bizottság elmarasztalta Pikó Andrásékat az ajánlóívek jogosulatlan feldolgozása miatt, addig a Fővárosi Választási Bizottság megváltoztatta a határozatot. Egyhangúlag megállapították: a VIII. kerületi választási iroda csupán két, feltételezéseken alapuló újságcikk miatt még nem mondhatta volna ki, hogy jogsértést követett el az ellenzéki polgármesterjelölt stábja.

Múlt szerdán este rendőrök szálltak kiPikó Andrásék Baross utcai kampányközpontjába házkutatást tartani, miután hétfőn a kormánypárti Magyar Nemzet személyes adattal visszaéléssel vádolta meg egy, az aktivistáiról készült fotó alapján, a helyi választási iroda pedig feljelentést tett. Pikó András azt mondta, nyugodt a lelkiismerete, és a vizsgálat szerinte őket fogja igazolni, de a rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz az ügyben.

A Fidesz–KDNP a helyi választási bizottsághoz is kifogással fordult, azt kérve, állapítsák meg, hogy Pikóék megsértették a választási alapelveket, aminek a bizottság helyt is adott. Ezt a döntést változtatta most meg a Fővárosi Választási Bizottság, miután Pikóék fellebezést nyújtottak be, részben azzal érveltek, a helyi választási bizottságnak hatásköre sem volt az ügy elbírálására.

Az ellenzék kifogásával ellentétben az FVB szerint az ügyben volt hatásköre eljárni a helyi választási bizottságnak, de abban már nekik adtak igazat, hogy választási jogsértés megállapításához "nem szolgálhat kellő alapul" csupán két feltételezéseken alapuló újságcikk.

Forrás: hvg.hu

61 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Szopacs.
Árad a narancsos bűz, mint a nagy falúban a trágyaszag...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
durbincs
@F_Viktor: hát maga rendesesen intelektuállisan apadt,akár +@tudode: @nemkati: @lusta: @dr. prédikátor: @justhpeter: ? + ez a @nevemnick: ?
csak úgy....
@nemkati: bezzeg mikor még fiatal vótam, a kocsisok csak káromkodtak, nem hazudoztak,nesze nekünk XXI.század...
csak úgy....
szellemidézést vállalok !@durbincs: oszt mi köne ha vóna,te "intelektuálisan apadt" zombi ?
csak úgy....
@Eriksson: belöled azt szüröm le,hogy nem a szüleid tehetnek rólad...
ez nem vicc! te magadtu vagy,vagy pénzért lettél az ami vagy?
teuton
@Eriksson: Szoval NEKÜNK nincs fogalmunk arrol, miröl van a cikkben szo, amit te el sem olvastal! Szerintem menj logikat tanulni durrfingtol! Azonkivül ha csak kepeket is nezegetsz, kevesebbet igyal elötte! Ott nem 2 önelegült pofa lathato, hanem 5 szemely, akik közül 4 annak örül, hogy megfingattak a birosaggal a fideszhatosagot.
durbincs
@csak húgyos...: azt nézet már magán végig ? bokáig kényszerbevizelve,+ a @tulipan: -t meg zoknig ? Ez bánya-Holiwod ?? @Sátannus: @almalibre: @jancsipapa: @kokopelli: @Klubtag: @Nessy: ? azt még magukat is levizeli ?@teuton: ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. October 20., 13:42
Ha teheti, most ne lélegezzen
Szórakozás - 2019. October 20., 12:05
Ha szereti a mozit, ezt ki ne hagyja