Javában tombol a kampányidőszak: az évente megrendezett Belvárosi Családi pikniken idén nem csak a kedves programok jutottak szerephez – ezúttal felbukkant az ötödik kerület alpolgármestere, Jeneiné Rubovszky Csilla is, hogy némi fánkot osztogasson az ott összegyűlt gyerekeknek.

Fánkot osztogatott a gyerekeknek az V. kerületi alpolgármester

A Mérce információi szerint az önkormányzat által a Károlyi-kertbe szervezett eseményen, Tutu bohóc műsora közben bejelentették: meglepetés érkezik. A konferanszié és a fellépők ekkor megkérdezték a gyerekeket: tudják-e, mi lesz az?

Pár gyerek ekkor kitalálta, hogy bizony fánkozás lesz – ugyanis aznap már nem először bukkant fel az alpolgármester, hogy Mr. Funk fánkjait osztogassa.

A gyerekekkel való kampányolásnak nagy hagyománya van Magyarországon annak ellenére is, hogy törvénybe ütközik. Vannak politikusok, akik előszeretettel fordulnak meg kampányidőszakban óvodákban, iskolákban, családi eseményeken, hogy aztán az ott készült képeket felöltsék valamelyik közösségi oldalra, biodíszletként használva az ott összegyűlt gyerekeket (erre lehet példákat lehet találni A gyerek nem kampányeszközmozgalom Facebook-oldalán).

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány nemrégiben egy kisokosban foglalta össze a kampányidőszakban alkalmazandó gyerekjogi alapelveket, amely szerint:

A gyerekeket védeni kell a manipulációtól. A választási kampányoknak ők nem célcsoportjai.

A gyereknek joguk van a megfelelő tájékoztatásra a politikáról. Segíteni kell őket, hogy megértsék a politika és pártpolitika szerepét a közélet alakításában.

A gyerekek nem használhatók politikai célokra.

A gyerekek nem közszereplők: személyes adataik, képmásuk felhasználása sértheti jogaikat és érdeküket.

A gyerekeknek vannak polgári jogaik, és részt vehetnek az őket érintő közéleti kérdésekben.

Emellett az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala is kiadott áprilisban egy közleményt, amelyben az akkori, európai parlamenti választások kapcsán hívta fel arra a figyelmet:

egyetlen gyermek sem lehet pártpolitikai tevékenységnek háttere, díszlete, népszerűségnövelő tényezője,

valamint

a gyermekek pártpolitikai célú szerepeltetését, illetve felhasználását nem igazolja és nem is igazolhatja az önkéntesség, a beleegyezés.

Kép és szöveg: Mérce

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ez nem bulvár, ez nem szórakoztató, ez a kőkemény orbáni munkaalapú társadalom. Ezeket a párvenü, hivalkodó luxuspicsákat termelte ki, ezeket nyomja le a torkunkon és teszi hozzá, hogy ez így rendben van. Vajna Tímea aranyat zabál, a papa meg a háttérből bíztatja és a páratlan produkciót aztán fellövik a világhálóra, hogy le ne maradjunk róla.
coub.com/view/uhdwx
Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy irigy vagyok arra, hogy ebben az országban kizárólag Orbán Viktor kegyelméből gazdagodnak és jutnak valamire emberek. És azzal főleg ne jöjjön senki, hogy ez a normális. Nem, dugja fel magának mindegyik aranyzabáló riherongy az undorkék autóját és kenje a fogára az aranyat, hogy apu örüljön. De senki ne merje a szájára venni, hogy Timike drága megdolgozott érte, megérdemli, jár neki, mert nem. Az ország közös vagyona alakul át budikék Lamborghinivá és extrovertált, divatbemutató hetyegéssé, vörös szőnyegeken visítássá és parttalan habzsidőzsivé. Ja. Hát ez a fidesz nemzeti elköteleződésének, valamint plebejus puritánságának alapja. Ennek kell újra meg újra bizalmat szavazni. Mert különben Soros felzabálja az országot.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Mondhattam volna azt is lemegy a bányába feljön a szén ))))))))))))))))))))))))
Lepényleső
Kiskirályokra a törvények sosem vonatkoztak,a bán embereire meg kifejezetten,még ha azokat
ők iktatták be akkor sem?
Eladott Ország
@papa.49: tegnap, 19:29; Rubovszky György szerint jövő májusban nem választják újra Áder Jánost. „Közölték, hogy nem létezik, hogy újraválasszák, a Viktor nem engedi meg” – mondta a honatya. Közben a szeme sem rebbent, nem pirult el, nem remegett a keze. Csak így. A Viktor nem engedi meg. Mintha azt mondta volna: ez Isten akarata. Egyetlen ember szellemi képességei, akarata, mentális állapota, hangulata mozgat egy egész országot. Ha a Viktor úgy akarja, Áder lesz megint a köztársasági elnök. Az az Áder, aki remekül szolgálta a fidesz érdekeit. Ez igaz is. Ahogy az is igaz, hogy Rubovszky és az egész kdnp a fidesz érdekeit szolgálja. A fidesz is a fidesz érdekeit szolgálja. A fidesz pedig lényegében nem más, mint Orbán Viktor. Aki vagy beveszi a gyógyszerét rendesen, vagy nem. Aki eldönti, hogy márpedig a szülőfaluja világváros lesz. Porfészekből metropolisz. Most Felcsút egy olyan porfészek, ahol a miniszterelnök kertjének végében akkora stadion van, amibe az egész falu beköltözhetne. Rubovszky György a sértett kisember és az önmagától könnyekig meghatódott vénember egyfajta sajátos keverékével makogja a mikrofonba: a tévé az aljas, mert kihallgatott egy magánbeszélgetést és felvette azt. A parlamenti ülésteremben, egy sajtó nyilvános eseményen a működő kamera előtt magánbeszélgetett az igazságügyi bizottság kereszténydemokrata elnöke.
reagens
Nagyon helyes! Úgyis mindig az éhező gyerekek rémképét festi fel az ellenzék! :-)))))))))))
tulipan
Nocsak! Mondjátok csak, Vajna Timi direkt erre a célra, gyártott választási fánkjait??? Nehogy valaminek a közvetlen hasznából, egyetlen narancsos se részesüljön má'!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.