Magyarország és az Európai Unió történelme legsikeresebb politikai konstrukciójának nevezte a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szövetségét Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a nagyobbik kormánypárt tisztújító kongresszusán vasárnap Budapesten.

Semjén: közös szenvedélyünk Magyarország

Semjén Zsolt, aki a 75 éves KDNP és az összes szövetséges nevében köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozta: szövetségük értékszövetség, a keresztény civilizáció védelmének, a nemzeti elkötelezettség megvalósításának és a polgári értékek képviseletének értékközössége, emberi minőség, bajtársi hűség.

Úgy fogalmazott: megvédtük a hazánkat, a keresztény civilizációnkat, ezzel az életformánkat és a népünket. Soha ennyi egyházi iskola, ennyi templom nem épült, újult meg, mint most. Mi templomokat építünk, nem bezárunk, egyből sem lesz se pláza, sem mecset – mondta, hozzátéve: "a mi szenvedélyünk Magyarország".

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese azt mondta: a mostani kabinet Európa

legkeresztényibb kormánya.

Semjén Zsolt kitért arra: 2006 óta abszolút többségük van, minden parlamenti, önkormányzati, EU-s választást elsöprő fölénnyel nyertek meg. És így lesz két hét múlva is – jelentette ki.

Az ellenfeleikről szólva azt mondta: ideológiailag szöges ellentétei egymásnak, "posztnácik, neomarxisták, és anarcholiberálisok katyvasza".

Nincs új a nap alatt – jegyezte meg, hozzátéve: az emberi minőség tekintetében elég egyetlen kérdést feltenni: a kormánypártokat utálják jobban, vagy egymást?

Közölte: megtették, amit 2010 után ígértek, a nemzet közjogi egyesítését, 1,1 millió határon túli magyar kapta meg a teljes jogú állampolgárságot, 2014-ben és 2018-ban is az ő szavazataikkal lett meg a kétharmados többség. Köszönet érte – mondta.

Felidézte a KDNP megalakítását, az "alapítóatyák", Barankovics István és Varga László alakját, és azt mondta: a KDNP az egyetlen történelmi párt a politikai palettán, hacsak az MSZP nem tartja magát annak. 75 éve alapították a KDNP-t Szálasival szemben és a náci megszállás ellen, aztán folytatták a harcot Rákosival szemben a szovjet megszállás ellen.

Semjén Zsolt úgy fogalmazott: azoknak volt erkölcsi alapjuk "ellene mondani" a vörös diktatúrának, akiknek volt bátorságuk ellene mondani barna diktatúrának. Keresztényként tudták, hogy mind a "faji szocializmus", mind az osztályszocializmus "embertelen, istentelen és neopogány" – tette hozzá.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke rendkívül sikeresnek ítélte az elmúlt kongresszus óta eltelt időszakot. Ma Szerbiában, több mint száz év után, nem hátrányt, hanem előnyt jelent magyarnak lenni – mondta.

Ennek legjobb bizonyítékaként említette, hogy akik nem magyarnak születtek, azok is szeretnének magyarrá válni.

Kitért a magyar kormány kiemelt támogatására, és arra is, hogy néhány éve még elképzelhetetlen volt az, ami a szerb-magyar kapcsolatokban mára megvalósult. Nincs még két olyan nép a térségben, amelynek történelme ennyire "terhelt" lett volna, ennek ellenére a két ország és két nép közötti viszony soha nem volt olyan jó, mint napjainkban. Ha ez így van a szerb-magyar kapcsolatokban, akkor nem Magyarországon múlik, hogy a többi szomszédos országgal nem tud ilyen kapcsolatokat kiépíteni – jelentette ki Pásztor István.

Fontosnak nevezte, hogy az új Európai Bizottságban Magyarország portfóliójába kerül a szomszédságpolitika és a bővítés.

Az önkormányzati választásokra utalva kiemelte: ez a vajdasági magyaroknak is hihetetlenül fontos, mivel nem mindegy, kik lesznek a polgármesterek, hogyan alakulnak a testvérvárosi kapcsolatok.

A BOK Sportcsarnokban "Nekünk Magyarország az első!" mottóval rendezett 28., tisztújító kongresszus elején Miklósa Erika operaénekes énekelte el a Himnuszt, majd Novák Katalin, a Fidesz alelnöke, család- és ifjúságügyi államtitkár köszöntette a résztvevőket, akikkel közös szelfit is készített.

Nagy Gábor Tamás, a mandátumvizsgáló, ügyrendi és összeférhetetlenségi bizottság elnöke, I. kerületi polgármester közölte: a kongresszusi küldöttek száma 1809, több mint háromnegyedük pedig regisztrált is, így a tanácskozás határozatképes.

Levezető elnöknek Novák Katalint és Klausmann Viktort, a kormánypártok gyöngyösi polgármesterjelöltjét választották meg a küldöttek.

A Fidesz alapszabálya szerint kétévente kell tisztújító kongresszust rendezni.

A legutóbbin, 2017 novemberében újraválasztották a párt elnökévé Orbán Viktor kormányfőt, alelnöknek pedig Novák Katalint, Gulyás Gergelyt, Kubatov Gábort és Németh Szilárdot választották meg a küldöttek.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Fejezd be a mondatot semillyen. "közös szenvedélyünk Magyarország ellopása, és leigázása." Vissza a sötét középkort!-jelmondattal.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
@Clavigo: (12:39)...csak azt szeretném tudni,hogy ki tákolja össze azokat a fideszes barom szlógeneket,
amiket kritika nélkül a levegőbe okádanak! Ennyire hülyének tartják már ők is a saját "hordájukat"?
Ludmilla
azért lopjátok haza,mert biztos ami biztos
Nessy
Drága Semjén,nagy vadász! A ti szenvedélyetek, hogy amit ma lenyúlhattok, nem halasztjátok holnapra! A ti jelszavatok: Ide nekem az oroszlánt is!
Eladott Ország
Nekünk Magyarország pénze az első. uploads.disquscdn.com/images/c0dde7e6422ea5cba89c9b29f00465759aa92256a659040e18625ddeb3b49a7f.jpg?w=600&h=398
Mondjuk ha a fidesz helyében lennék, kurva nehéz is lenne a jó kormányzás eredményeivel nekifutni egy választásnak, jó tudni, hogy minden ezzel kapcsolatos sejtésünk és vélekedésünk stimmelt: ezek választástól választásig nem kormányoznak, kampányolnak. Nem egyszerűen az van, hogy osztogatják a megalázó ilyen-olyan alamizsnát, hogy vagdossák országszerte a kibaszott szalagokat, hogy nyíltan fenyegetnek, hogy rajtuk kívül és nélkülük nincs élet, hogy aberrált faszságokkal riogatják a szavazókat, hanem fennen hirdetik: az aljasság fél egészség. Vagy valami olyasmi.
justhpeter
Két komoly közös szenvedélyetek van: a hazudozás, meg a lopkodás.
Ezen a téren vagytok csak szorgalmasak.
"Becsületekre" legyen mondva, ezt napi 24 órában teszitek.
namihami
Van egy olyan állapot, amikor a szenvedélyt csak komoly orvosi munkával kell, szabad és lehet kezelni.
Pl. a grazi műintézet is speciálisan erre van szakosodva.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.