A huszonhárom budapesti kerületből tizennégyet ellenzéki polgármester vezet majd, hetet fideszes, kettőt a Fidesz által támogatott független. A kiszavazott kormánypárti polgármesterek azt mondják, nekik nem jelezte a pártközpont, hogy baj lehet.

Sokkot kaptak a főváros leváltott fideszes polgármesterei

Nem számítottak vereségre a Fidesz hivatalban lévő fővárosi polgármesterei – írja a 24.hu. A kormányoldal tíz, eddig általa irányított budapesti kerületben veszítette el a városvezetői posztot vasárnap, és volt olyan kiszavazott polgármester, aki azt mondta a 24.hu-nak,

valóságos sokként érte, amikor vasárnap este szembesült az önkormányzati választás eredményével.

A Fidesz pártközpontja ugyanis nem készítette fel a kerületi polgármestereket az ellenzéki előretörésre, és mint egyikük elmondta, B-terv nélkül, teljesen készületlenül érte őket, hogy hétfőn az újabb ciklus indítása helyett dobozolniuk kell az irodájukban.

Az általuk ismert közvélemény-kutatások is csődöt mondtak, nem voltak pontos választási előrejelzések, azaz nem csak a nyilvánosságnak szóló mérések jeleztek irreálisan nagy Fidesz-előnyt a fővárosban. Egyik forrásunk elmondta, szeptemberben maguk is készítettek kutatást a kerületükben, amelyből szintén úgy tűnt, minden rendben lesz október 13-án. Október elején pedig a Fidesz rendelt egy budapesti felmérést, és abból sem látszottak aggasztó jelek.

Azt, hogy a helyzet komolyra fordult, csak akkor kezdték érzékelni a fideszes kerületvezetők, amikor Tarlós István a múlt pénteken, majd a hétvégén többször nyíltan nekiment a szex- és korrupciós botrányba keveredő győri polgármesternek, Borkai Zsoltnak, majd a pártközpont is hirtelen és szokatlan kapkodásba kezdett.

A 24.hu-nak nyilatkozó fideszes politikusok között mindamellett megoszlanak a vélemények arról, hogy mi okozta a váratlan bukást. Volt, aki egyértelműen a Borkai-botránynak tudja be, hogy az ellenzék jobban tudta mobilizálni a szavazótáborát. Szerinte a Fidesz és Tarlós kampánya is jó mederben indult, de aztán gellert kapott: az ellenzéket támadó hang- és videofelvételek nyilvánosságra hozatala visszafelé sült el, amikor megjelentek (és sokkal nagyobb érdeklődést váltottak ki) a Borkai-videók.

Volt azonban olyan polgármester is, aki azt mondta lapunknak: a borkaizás csak a felelősség elhárítására szolgálhat, mert a választással sokkal mélyebb bajok kerületek felszínre.

Szerinte Budapesten és a nagyvárosokban egyetlen ügy miatt nem fordulhatott volna elő ilyen földcsuszamlásszerű ellenzéki győzelem, és az eredmény sokkal inkább azt mutatja, hogy a választók besokalltak Mészáros Lőrinctől és az Orbán-rendszer más, visszatetsző elemeitől. Ezt valamelyest alátámasztja, hogy ha kis különbséggel is, de maga Borkai egyébként meg tudta védeni a polgármesteri címét.

(Kép: MTI/Soós Lajos)

Forrás: 24.hu

114 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Sokkot kaptak? Örüljenek, hogy nem rögtön börtönben végezték.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
"Sokkot kaptak a főváros leváltott fideszes polgármesterei"

Remélem ebből a sokkból soha föl nem eszmélnek többé...
Csizmás Kond
@Horizont: ...mongyuk...de mindig attól függ ki mennyit akar látni...érteni...mert amit nem akar azt kár is magyarázni. :)
kokopelli
@Béla333: "..sokkot kaptak.."! Előtte meg sokat kaptak! Spóroltak volna! ...(;-))
durbincs
@Csizmás Kond: hogy ezeket nem kapja el - az a sok arra kószáló medve ? vagy a rettenetbedes bányás szagot kerülik ?
durbincs
@kokopelli: mit csak maga a rőfjétől ?
kokopelli
@Horizont: mégegyszer átolvasod,és megismered a "tözsdecápák" dolgait ,ill.a választásbani sze-
repeiket ,és Soros Gy. beavatkozását is! Imamalom az egész vesztes duma,de majd megszopják,
vagy megszokják!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok