Facebook-posztban reagált Orbán Viktor hétfői, parlamenti nyilatkozatára Karácsony Gergely budapesti főpolgármester. Orbán a parlamentben ugyanis arról beszélt, hogy a kormány "nem szeretne a főváros felelős vezetői által nem kívánt fejlesztéseket végrehajtani Budapesten".

Karácsony a budapestiek véleményét kérné ki stadion-ügyben

Karácsony erre azt írta: szerintem ez jó kiindulópontja az együttműködésnek, a programjához viszont ragaszkodik, ennek alapköve az, hogy presztízsberuházások helyett a budapestiek életminőségét javító fejlesztések kellenek, elengedhetetlen a város kizöldítése, és hogy Budapest jövőjéről a budapestiek bevonásával kell dönteni.

Ez utóbbit kifejtve azt írta, hogy eszerint nem arról szólnak a jövőben a kormány és Budapest közötti tárgyalások, hogy mit szeretne, vagy nem szeretne a főváros felelős vezetése, hanem arról, hogy mit szeretnének, vagy nem szeretnének a budapestiek, ilyen az is, hogy a budapestiek közel kétharmada közparkot szeretne a Liget-projekt épületei helyett. Végül azt íta:

A kormány által kezdeményezett stadionberuházások ügyében pedig közvetlenül a budapestiekhez fogunk fordulni, hogy az ő véleményüket képviselhessük a kormánnyal folytatott tárgyalásokon.

(Kép: MTI/Kovács Tamás)

Forrás: hvg.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
Tiszta sor..., de a vélemény borítékolható. Mint, ahogy a Nolimpia aláírásgyüjtésen történt...
Béla333
Úgy emlékszem, hogy cca 2 hete még az volt a szöveg, hogy stadionstop lesz addig, amíg minden budapesti kerületben nem lesz minimum egy-egy CT vizsgáló!
Most akkor mi változott az elmúlt 2 hétben?
Miért kell a Budapestiekre tolni a döntés felelősségét? Azért választották meg többek között Karácsonyt, mert stadionstopot hirdetett! Ne kezdjen el sumákolni!
human
Na vajon erre mit lép Orbán? Ő arra számított, hogy a városvezetés hozza meg a döntést és őket lehet majd okolni mindenért.
matacor
http://MooXi.net... - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok