Szalay-Bobrovniczky Alexandra lesz január 1-től a kormányszóvivő, Hollik István pedig a Fidesz kommunikációs igazgatójaként folytatja – értesült a Magyar Nemzet. Mint a pártlap felidézi, a 32 éves, jogász végzettségű Szalay-Bobrovniczky még leánykori nevén, Szentkirályi Alexandraként a Fidelitasban kezdett politizálni, 2007-2010 között a szervezet budavári csoportelnöke, majd 2010-2014 között képviselő volt a Fővárosi Önkormányzat FIDESZ-KDNP frakciójában. A fiatal kormánypárti politikus 2014-ben részt vett Tarlós István főpolgármester-jelölti kampányában, majd a választási győzelem után idén október 13-ig Budapest humán ügyekért felelős főpolgármester-helyettese volt Férje, Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Századvég Alapítvány kuratóriumában és a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-nél is vezető posztot töltött be, jelenleg nagykövet Londonban, egy gyermekük van.
Távozik Hollik a kormányszóvivői pozícióból, utódja Szalay-Bobrovniczky Alexandra
Forrás:
magyarhang.org
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás