A betegek világnapját tartja ma a katolikus egyház. Ebből az alkalomból Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Budapesti Onkológiai Intézet kápolnájában mutat be szentmisét délután, és együtt imádkozik a betegekkel – közölte Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense az MTI-vel.

Szűz Mária első lourdes-i jelenésének emléknapja Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére 1993 óta a betegek világnapja is.

A világnap alkalmából a pápa évről évre üzenetet intéz a hívekhez. Ferenc pápa az idei világnapra a többi közt azt írta:

Jézus Krisztus nem törvényeket szab azoknak, akik sebzettségük, fájdalmuk és gyengeségük miatt félelemben élnek, hanem irgalmát, vagyis gyógyító személyes jelenlétét ajándékozza nekik.

Az egyházfő hozzáteszi: Jézus "maga is a gyengeség útját választotta, megtapasztalta az emberi szenvedést és magától az Atyától kapta a megerősítést. Valójában csak azok fogják tudni, hogyan kell másoknak vigaszt nyújtani, akik saját magukon tapasztalták meg mindezt."

Kitér arra: Az egyház "szüntelenül és egyre jobban törekszik arra, hogy az irgalmas szamaritánus – azaz Krisztus – fogadója legyen", a ház, amelyben megtapasztalható Jézus kegyelme – olvasható Ferenc pápa üzenetében.

Az egyházfő szól az egészségügyben dolgozókhoz, figyelmeztetve őket arra, hogy "az életet a fogantatástól a halálig el kell fogadni, meg kell védeni, tiszteletben kell tartani és támogatni kell". "Bizonyos esetekben vállalnotok kell a lelkiismereti okból való tiltakozást, hogy az életre és az emberre kimondott igen mellett megmaradjatok" – fogalmaz.

Megjegyzi, a betegek világnapján gondol azokra is, akik nem jutnak orvosi ellátáshoz, mert szegénységben élnek. A pápa arra kéri a világ minden országának egészségügyi hatóságait és kormányait, hogy "miközben számolnak a gazdasági realitással, ne hagyják figyelmen kívül a társadalmi igazságosságot sem".

Ferenc pápa üzenetében köszönetet mond az önkénteseknek, akik a betegek szolgálatában állva "számos esetben kompenzálják a strukturális hiányosságokat, és a gyengédség és jelenlét gesztusaival tükrözik Krisztusnak, az irgalmas szamaritánusnak a képét a világ felé" – fogalmaz az egyházfő.

A hagyomány szerint 1858. február 11-én Szűz Mária megjelent a 14 éves Bernadette Soubirous-nak, majd február 15-én a sziklabarlangban csodatevő forrás fakadt. A csoda helyén 1876-ban templomot építettek, amelynek IX. Pius pápa bazilika címet és előjogokat adományozott.

Lourdes-ban a zarándokok száma évente több mint félmillió, hitüket erősíti az, hogy időről időre előfordulnak – a helyi orvostudományi iroda vizsgálatai szerint is – tudományos módon megmagyarázhatatlan gyógyulások.

A világnap célja Szent II. János Pál pápa meghatározása szerint az, hogy

Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, és segítse elő a szenvedés megértését.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye tájékoztatása szerint a Budapesti Katolikus Kórházlelkészséget 2004-ben Erdő Péter alapította. A kórházakat heti rendszerességgel 29 kórházlelkész látogatja, szolgálatukat 110 önkéntes beteglátogató segíti.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Pedig a "prájd" napja jobban "adná magát"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.