A napokban derült ki, hogy személyiségi jogainak megsértése miatt beperelte bántalmazója Orosz Bernadettet.

Hamarabb indulhat eljárás Orosz Bernadett ellen, mint az őt félholtra verő férfival szemben

A nő kálváriáját az egész ország megismerhette: arca szinte a felismerhetetlenségig eltorzult a veréstől, a hatóságok pedig csak némi huzavona után rendeltek el távoltartást bántalmazója ellen. Aki még Bernadett gyerekeit is zaklatta karácsonykor.

A 168 Órának a nő most azt mondta,

a bántalmazója által indított kártérítési per hamarabb léphet bírósági szakaszba, mint maga a büntetőeljárás.

Orosz Bernadett egy hét után most jött ki ismét a kórházból, folyamatosan orvosi vizsgálatokra jár, mivel a verés óta nagyon rossz a vérképe, és az orvosok feltételezése szerint gyulladás van a szervezetében.

Eddig nem indított pert bántalmazójával szemben, de kártérítést vár tőle a verés következményeinek enyhítésére.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
Na ebből is látszik, hogy a jog egy vicc kategória, a törvényalkotók pedig menjenek el show műsort csinálni és ne vegyék fel a sok pénzt a szar munkájukért. Na meg az ilyen bírók is.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
Na ebből is látszik, hogy a jog egy vicc kategória, a törvényalkotók pedig menjenek el show műsort csinálni és ne vegyék fel a sok pénzt a szar munkájukért. Na meg az ilyen bírók is.
Aki Én
A börtönbizniszt támadják, hát megalkották a börtön helyetti bizniszt.
Azt szokták mondani, az erőszak elleni legjobb vedekezés a nyilvánosság.
ágimami
"Eddig nem indított pert bántalmazójával szemben, de kártérítést vár tőle a verés következményeinek enyhítésére."

Nem értem, miért nem indított pert a szemét pali ellen, most a végén még neki adnak igazat és pert nyer! Méghogy "személyiségi jog megsértése"!! Egy ilyen vadbaromnak mindene van, csak személyiségi joga nincs!!
Felháborító ez az egész ügy, ahogy kezelik!!

Ennek a senkiházinak kellene már rég börtönben ülni, nemhogy kártérítést kapjon!!
GRATULÁLOK a magyar igazság-szolgáltatásnak!! Ja, mégsem!!!
Nessy
@ágimami: nem ez az első, és valószínűleg nem is az utolsó eset, amikor az (i)gazságszolgáltatásunk nem az áldozatot, hanem az elkövetőt védi!
SystemError
@ágimami: Sajnos igazad lesz:

"Nem értem, miért nem indított pert a szemét pali ellen, most a végén még neki adnak igazat és pert nyer! "

A válasz pedig, hogy miért nem indított sajnos egy kapcsolati betegség. Ez a férfi nem csak most verte és vélhetően a stilusában is csávó lehet...ez ez benne van ês volt mindig is, hogy bunkó. Amit mondani fogok az nem az áldozat hibáztatás, de mégis azt mondom, hogy sok nő vonzódik az őt körülvevő használó és megalázó magukat menőként feltüntető pasikhoz. Mondjuk szexuálisan és kapcsolati szinten érthetőbben azt mondaanám hogy az ilyen nők szeretik, ha birtokolják őket és Itt a probléma, hogy sajnos az ilyen tipusú nők, az ilyen tipusú férfiakat találják be mindig és fordítva, majd megy a "miért mindig ez lesz"

A csávó egy katona. Nem ez volt az első eset és most sem lett "valódi" lépés. A féreg patkány meg kihasználta, hogy feljelentés nélkül ez jogilag valóban rossz hírnév keltés...:(. Sajnálom a nőtt nagyon, de abban is biztos vagyok, hogy ezekhez vonzódik tudattalan...
almalibre
A per anyagát ki kéne egészíteni a járulékos károkkal, mint a hölgy arca által okozott kéz-sérülések…:-/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2020. February 23., 11:05
Bizarr: Beszóltak a busók Schobert Norbinak
Nagyvilág - 2020. February 23., 10:26
Tragédia: meghalt két fiatal hegymászó a Magas-Tátrán
Szórakozás - 2020. February 23., 09:44
Nyolc évesen nyert rangos zenei díjat Beyoncé lánya