Két oktatási intézményben, az abaújkéri iskolában és a beregi térségben lévő oktatási intézményben már annyi pedagógus távozott, hogy átmenetileg fel kellett függeszteni a tanítást.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Többek között erről beszélt a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője, Iványi Gábor a fővárosi Fűtött utca hajléktalanszállóban tartott tájékoztatóján. Elmondta, hogy a NAV az októberi teljes állami normatívájukat is leemelte a számláikról, így ismét – immár harmadik hónapja – nem érkezett meg az ezer dolgozó bérköltséget fedező 220 millió forint.
Levélben fordult Novák Katalin köztársasági elnökhöz, Orbán Viktor miniszterelnökhöz, illetve Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez Iványi Gábor az egyháza által fenntartott iskoláktól és otthonoktól elvett állami támogatások ügyében.
"A közoktatási intézményeikben csaknem 3000 rászoruló, halmozottan hátrányos, mélyszegénységben élő gyerek tanul"
– fogalmazott Iványi Gábor a tájékoztatón. Saját konyhájukban főznek is rájuk, mindenkinek háromszori étkezést, magas színvonalú oktatást és egyéni fejlesztést biztosítanak. Több településről ők juttatják el a gyerekeket az otthonuktól 30-50 kilométerre lévő iskolákba. Abaújkéren például 40 településről szedik össze a diákokat egy több, mint 20 éves busszal. Ha ez a szolgáltatás megszűnik, a szülőknek nem lesz lehetőségük arra, hogy iskolába küldjék a gyerekeket, akik így kikerülnek az oktatási rendszerből – mondta Iványi.
A családok így szociális vészhelyzetbe kerülnek, mert a szülők emiatt elveszítik munkavállalási és közmunkavégzési lehetőségeiket, elesnek a családi pótléktól, és súlyos pénzbüntetésre számíthatnak.
Iványi Gábor beszélt a hajléktalanellátásról is.
Elmondta, hogy ha nem kapják meg a jogosan nekik járó támogatást, több százan kerülhetnek a főváros utcáira. A helyzet már most is kritikus, a dolgozói felmondások miatt csak részben tudnak ügyeletet biztosítani, és ugyan a fűtés még megy a Dankó utcai szálláson, a hajléktalankórház is üzemel, de, hogy meddig, azt nem lehet tudni.
A Népszava teljes riportját itt lehet elolvasni!
Nem mellesleg az állam=orbán viktoorod tartozik Iványi Gábor egyházának 14 milliárddal- amit majd most kap meg az FTC az MVM-en keresztül
Mond meg rogánbűnözőnek, hogy frissiteni kéne a kockás papirt- mert már elavult.