Szijjártó Péter nevetségesnek tartja, hogy az Európai Parlament öt héttel a mostani szlovák kormány hivatalba lépése után már vitanapot kezd arról, hogy hogyan sérti a jogállamiságot a szlovák kormány. 

Szijjártó: "Szegények még neki se tudtak állni dolgozni, és már vádolják őket"
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Szijjártó kifejtette, tiszteletben tartják a szlovákiai parlamenti választás végeredményét, örülnek annak, hogy ezzel a kormánnyal dolgozhatnak,

és nevetségesnek tartjuk azt, hogy az Európai Parlament öt héttel a mostani szlovák kormány hivatalba lépése után már vitanapot kezd arról, hogy hogyan sérti a jogállamiságot a szlovák kormány. 

Úgy fogalmazott:

Hát szegények még neki se tudtak állni dolgozni, és már vádolják őket, ez olyan szinten kilóg a lóláb, hogy az elképesztő.

Hozzátette:

Nyer egy patrióta kormány Szlovákiában, nyer egy patrióta kormány Magyarországon, és egyből az egész nemzetközi liberális mainstream nekünk esik. Nekik is, meg nekünk is csak azért, mert nem a liberális mainstream nótáját énekeljük, és nem úgy táncolunk, ahogy Brüsszelből fütyülnek

Szijjártó Péter szerint ehhez jobb, ha hozzá fognak szokni. Mint mondta, hosszú ideje ismeri személyesen a szlovákok mostani miniszterelnökét, és egészen biztos abban, hogy "ezt a szuverén politikáját ő soha nem fogja feladni, mint ahogyan mi sem". 

Forrás: Facebook

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Alfa
ficó és kormánya ugyan olyan aljas hülye zsivány gyilkos mint a kecskebaszó orbán és keresztény-fasiszta hívei
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Drága külügyérünk+ Egy másik cikk "advent csendjére" vágyott! Mi is! De ön és a főnöke , a híveikkel együtt képtelenek csendbe maradni, és gyűlölködni, uszítani, legalább a hátralévő egy hétben, karácsony szeretetről szóló ünnepéig! Lesz képük "békés , boldog ünnepeket" kívánni mindenkinek??
surdilloFUJT
ALJAS KAKADU,MAJD AKKOR SAJNÁLKOZZ,AMIKOR MENTEK A LEVESBE,ILL.VAGYONELKOBZÁS UTÁN A CSILLAGBA,MAGÁNZÁRKÁBA PÁR TUCAT PAPIRRAL,ÉS TOLLAL,HOGY BŰNEITEKET BEVALLJÁTOK!!! ÍRÁSBAN!!!
kakukkmadár
Kakadu, minden nap beleugatsz valamelyik ország belügyeibe, aztán rögtön kikéred magadnak, hogy lenáciznak. Majd a szlovákok megválaszolják a saját dolgukat, ne üsd bele az orrod, épp elég volt , hogy migránsokat küldtetek a szlovák határra, hogy hatalomra juttassátok az újságírógyilkos maffiafőnököt!
jáger laszló
Orbánék a Fico kormányt maguk mellé igyekeznek édesgetni!!
1NLőre csak ennyi
barátilag
J.L.
izéke
Gondolom szargyártó egyetért a jelenleg is érvényben lévő Benes- dekrétummal is...
Alfa
ficó és kormánya ugyan olyan aljas hülye zsivány gyilkos mint a kecskebaszó orbán és keresztény-fasiszta hívei
Sakk Matt
Mert kutyából nem lesz szalonna? Vagy madarat tolláról, Ficot Orbánjáról?!
izéke
@Maccska: jaj cica eszem azt a csöpp kis szád,túlórában fogod ezeket meggyónni valamelyik szoknyás bácsinak négyszemközt,letolt gatyával? :))))))
Toller Béla
Azért a korrupciós ügyek vizsgálatát már le tudták állítani, a környezetvédelmet már meg tudták akasztani...a félelelm igazgata ám ott is. Persze, szijgyáras hazudik két pofára, mit is tehetne ...
Yoda69
szijrago, mi fasznak avatkozol Szlovákia szuverenitásába?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.