Orbán Balázst, a miniszterelnök politikai igazgatóját kérdezte kegyelmi ügyről a hvg.hu Sopronbánfalván, ahol a kormány háromnapos ülést tartott.

Tiszteletben tartjuk a köztársasági elnök döntését

– mondta Orbán Balázs a kihelyezett kormányülés helyszínén, Sopronbánfalván a Hvg újságírójának. A lap riportere azt kérdezte a miniszterelnök politikai igazgatójától, helyes döntésnek tartja-e, hogy Varga Judit igazságügyi miniszterként ellenjegyezte a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, K. Endrének a kegyelmét.

Megszólalt a pedofil bűnöző bűnsegédjének felmentéséről Orbán Balázs: Tiszteletben tartjuk a köztársasági elnök döntését

Orbán Balázs szerint a kegyelem egy jogi, mérlegelési kérdés. Hangsúlyozta, hogy

furcsának tartom azt a politikai balhét, amit azok csinálnak, akik az általunk beterjesztett, pedofilok ellen javasolt törvénymódosítást leszavazták.

Rákérdeztek, lesz-e módosítás abban, hogy a köztársasági elnöknek továbbra se kelljen indokolnia kegyelmi ügyeknél, erre ezt mondta Orbán:

Ez egy több mint 30 éves alkotmányos eljárás, de ha erre van módosítási szándék, akkor érdemes felülvizsgálni, és beszélni róla.

Mindez azonban attól is függ, összefér-e a magyar alkotmányos berendezkedéssel – mondta. Ebben utóbbiban már nem biztos Orbán Balázs. „A döntés alaposabb mérlegelést igényel” – hangsúlyozta.

Hasonlókat fogalmazott meg Kocsis Máté is a Facebook-oldalán. A Fidesz frakcióvezetője azt írta:

Az a baloldal, nagyon mélyen hallgasson, amelyik nem szavazta meg a pedofilellenes törvényt 2021-ben, amelyik nem támogatta, hogy a legsúlyosabb büntetést kapják a pedofilbűnözők, amelyik ellenezte a kereshető pedofilnyilvántartást és amelyik érvénytelenné akarta tenni a gyermekvédelmi népszavazást

Novák Katalin kegyelemre méltónak találta a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesét

A Bírósági Határozatok Gyűjteményében Bfv.1191/2022/13 sorszám alatt elérhető dokumentum szerint Novák Katalin kegyelemre méltónak találta az egykori igazgatóhelyettest. Az ítélet szerint ő volt az,

akinek tudomása volt arról, hogy az igazgató több gyereket is molesztált,

aki megírt egy hamis vallomást az egyik gyerek nevében ezzel a szöveggel:

„én kitaláltam, hogy közösen kivertük a nemi szervem és hogy ilyet más gyermekkel is csinált már. Igazság az, hogy nem húzta le a nadrágom és nem fogta meg és nem verte ki.”

aki ezt a hamis vallomást a saját irodájában a pedofil igazgató jelenlétében akarta aláíratni az érintett gyerekkel,

és akit mindezért 3 év 4 hónap börtönre ítéltek első és másodfokon is.

A bicskei pedofil-botrány előzménye

Ismert, hogy V. János, a bicskei gyermekotthon igazgatója 2004-16 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott, akik közül többen 2016 októberében az RTL Házon kívül című műsorában beszámoltak minderről. Két áldozat, Illés Levente és Pop Mert Julián arcukat és nevüket vállalva mesélték el történetüket.

Az igazgató és a nevelő ellen majd egy évvel később, 2017 augusztusában emeltek vádat. A vádirat szerint az otthont 26 éven át igazgató V. különböző kedvezmények fejében kényszerítette a gondozására bízott fiúkat orális szexre. V. amúgy Bicske díszpolgára, a rangos gyermekvédelmi kitüntetés, a Bárczy-díj birtokosa is volt. Őt mindezért nyolc év börtönre ítélték. Ezzel párhuzamosan azonban kényszerítés miatt is elítélték az igazgatót és az áprilisban kegyelemben részesített helyettesét, amiért megpróbálták rávenni a gyerekeket, hogy vonják vissza a feljelentéseiket.

Mióta a múlt pénteken kiderült, hogy Novák Katalin köztársasági elnök a pápalátogatás ürügyén kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon korábbi pedofil igazgatója bűntársának, a molesztálásokat eltussolni próbáló egykori igazgatóhelyettesnek, egyre nagyobb botrány kerekedik az esetből. Pénteken tüntetés lesz a várban, többen az elnök lemondását kezdeményezik.

Forrás: 24.hu, 444, Telex

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Öt nap kellett ezeknek a rohadt tetves csótányoknak, hogy kitaláljanak valamit.
Pedig csak annyit kéne tenni: hibázott a miniszterasszony és az elnökasszony is, bocsánat. Visszavonja a kegyelmi határozatot. Ők pedig beadják a lemondásukat.

Schmittre is kiadták a kilövési engedélyt pedig az ő bűne semmi nem volt ehhez képest.
Persze jogos volt az is.
Juci meg tízszeresen megérdemelné már.
De ez egy kurvaország tele kurvákkal.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Menőmanó
Mini Orbán tiszteletben tartja... az összes fideszes aljasságot, lopást, pedofíliát.
Normális emberek pont ezért vetnek meg benneteket te gerinctelen szarházi.
Menőmanó
@Pusztai: A Nagycsaládos Egyesület is Orbán csikkzsebéből kikandikálva pofázik ilyen ostobaságokat. Kell az állami támogatás.
Eladott Ország
@Pusztai: A magyar molylepke is egy patkány
twitter.com/janos_hary/status/1659457546682343426/photo/1
Aranyoskám megmondaná merre találom Böjte csabát?
twitter.com/janos_hary/status/1659236571030093834/photo/1
Böjte Csaba és a fejsze...
twitter.com/janos_hary/status/1659483149787709440/photo/1
Ez itt Böjte Csaba művész úr, az atya-gatya a „szent” embere.
twitter.com/MartinSzucsi/status/1660176595678527488/photo/1
Lepényleső
Vajon melyik köztársasági elnök döntését tartják tiszteletben,- mert itt még nevében sincs köztársaság,
azt is zsebre vágta a bán,- vélhetően a pallérok hathatós segítségével simán?
(Egyébiránt ha volna,nem elnökasszony volna ...?)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.