Az elmúlt időszakban az M30-as 38-as km-énél, Szikszónál az autópálya szerkezete több helyen is elmozdult, megcsúszott, ezért a burkolaton repedések jelentek meg – közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF). Azt írták, „az elmozdulás idővel olyan mértékűvé vált, hogy az már veszélyezteti a biztonságos közlekedést, így társaságunk felelős üzemeltetőként úgy döntött, hogy a pályát mindkét irányban, teljes szélességében lezárja, azon forgalom így nem haladhat. Erre várhatóan szombat reggel kerül sor. Addig is kollégáink a szokásosnál is sűrűbben ellenőrzik a pálya állapotát.” Az M30-as autópályának ez a szakasza még garanciális időszakban van, ezért az elmozdulások észlelése után azonnal felvették a kapcsolatot a beruházó magyar állammal, ami „haladéktalanul felszólította a kivitelezőt a javításra és a hiba okának megszüntetésére. Mivel a munkálatok a pálya alapját, földművét is érinthetik, várhatóan hosszú hónapokra zárva lesz az M30-as Szikszó közelében.”...
Több hónapig teljes zár jöhet az M30-ason, mert a két éve átadott autópályával máris súlyos gond van
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Kinyitották a pokolfekete egyiptomi sírt, nem volt menekvés, az emberek azonnal inni akartak abból, amit benne...
- F1-hírek: változott a rajtsorrend az Emilia-romagnai Nagydíjra
- Ingadozó vérnyomás: itt egy gyógynövény, ami szívpanaszok ellen is segíthet
- Négy napig volt élve eltemetve egy 62 éves férfi a föld alatt - a rendőrök bukkantak rá
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Hun ez a töketlen ellenzék?