Nem a mai Magyarországért rántottak kardot a márciusi ifjak – jelentette ki Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője.

Noha az elsőséget kétségkívül megszerezte, ám sok politikussal ellentétben nem az utcán, hús-vér emberek előtt, hanem a biztonságos Facebook világában mondta el a beszédét Dobrev Klára. A DK EP-képviselője már reggel elmondta stúdióban rögzített ünnepi beszédjét, amiben a mai és az 1848-as közállapotokat vetette össze.

„Egyenlőség, szabadság, testvériség. Ez a három szó állt azokon a röplapokon, amelyek 176 éve felforgatták Magyarországot, és megmutatták a világnak, hogy mit kíván a magyar nemzet. Az egyenlőség volt az első szó a 12 pont alatt, amely kifejezte, hogy miért küzdenek a magyarok. Törvény előtti egyenlőségért, mert csak akkor vagyunk nemzet, csak akkor vagyunk haza, ha mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak és senki sem áll a törvények felett.

Dobrev Klára nem mert kiállni az emberek elé, a Facebookon ünnepelte Március 15-ét

Fotó: Dobrev Klára Facebook-oldala

Ma egy olyan rendszerben élünk, amely ennek az értéknek a tagadására épül. Egy olyan rendszerben élünk, amelynek a lényege, hogy a hatalmasok bármit megtehetnek, akár a legsúlyosabb, legviszolyogtatóbb bűnöket is elkövethetik érdemi következmények nélkül. Egy olyan rendszerben élünk, ahol a törvény nem minket véd, hanem tőlünk véd, méghozzá azokat a kiváltságosokat, akik a törvényeket hozzák.

Ha ma megkérdezhetnénk a márciusi ifjakat, hogy egy ilyen országért lázadtak-e föl, ezért kötöttek-e kardot, ezért tettek-e kockára mindent, biztosan azt válaszolnák, hogy nem! Mert a közös hazában közös a törvény, közös a teherviselés és közös a felelősség. Ezt a közös hazát vette el tőlünk ez a hatalom. Európa nagy reménységéből Európa sereghajtója lettünk, a rendszerváltáskor irigyelt győztes magyarokra ma vesztesként tekintenek a világban” – mondta Dobrev, aki szerint összefogással lehet véget vetni a jelenlegi rendszernek a 24.hu híradása szerint.

88 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pusztai
Miböl jön az le: NEM MER KIÁLLNI??
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bence
@Géza: GJÉZA ! Nem tudsz olvasni ?! Nem a dagadt geciről van szó , hanem Dobrev Kláráról !!! geczi mestersége a bujkálás hol a függöny hol a női szoknyák mögé !
Géza
@bence: Az Apró klán Klárájáról beszélünk, aki rekvirált zsidó villában él.
bence
@Géza: ! Már milliószor tisztázták , hogy az soha nem volt a zsidóké ! te még olvasni sem tudsz ?! Ellenben a komcsi kövér abban lakott ! Az miért kerüli el a figyelmedet ?!
csak úgy....
@Géza: a bayer zsoltitok öregapja doki létére, zsidó kislányok puncijában turkált és erre oktatta öregapádat a dunyhás testvért!
kulabombaafityiszre
@Maccska: március 15., 12:00
Persze,a szokásos uszítás,hazaárulózás,békepártizás,meg a mentek elfoglalni brüsszelt.
Uncsi már a vén dagadt,Igaz neked,meg a hozzád hasonló ner nyaloncnak ez a csúcsok csúcsa.
kulabombaafityiszre
@Maccska: március 15., 13:57
"Szabó Magda írja: az árulót elfelejtjük, az áruló nincs, meghalt, nem is ismertük soha."
Így fodjátok orbánotokat is megtagadni amikor meg bukik,mert mint a régi szép időkben ti is végeredményben a ner ellenzéke lesztek,szóban,a dagadt bukása után.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.