Putyin parancsára a hadrafoghatóság ellenőrzésére teljes készültségbe helyezték az orosz északi flottát – jelentette be az orosz védelmi miniszter. Mindeközben még mindig nem tudni, hogy hová tűnt Vlagyimir Putyin.

Vlagyimir Putyin orosz elnök parancsára a hadrafoghatóság "váratlan ellenőrzése" keretében teljes készültségbe helyezték az orosz északi flottát, illetve a nyugati katonai körzet és a katonai ejtőernyős haderő egyes alakulatait – jelentette be hétfőn Moszkvában az orosz védelmi miniszter.

Szergej Sojgu szerint a bevethetőségi képesség ellenőrzése 38 ezer katonát, több mint 3,3 ezer haditechnikai eszközt, 41 hadihajót, 15 tengeralattjárót, illetve 110 harci repülőgépet és helikoptert érint.

Mindeközben Vlagyimir Putyin orosz elnököt már március 5. óta nem látták nyilvános szereplésen, és találgatások indultak eltűnésének okáról. Szóvivője pénteket azt mondta, az elnök "teljesen jó egészségnek örvend".

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nyanya001
Ez sokkal aggasztóbb, mint a tegnapi ünnepen a civakodások !
Mire készülhetnek, és tényleg, hova lett Putyin ?
Az orosz államfő utoljára március 5-én volt látható, amikor Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel találkozott Moszkvában. Ezt követően azonban nem utazott el az asztanai csúcsra, ahol találkoznia kellett volna Alekszandr Lukasenko fehérorosz és Nurszultan Nazarbajev kazah államfőkkel. Távolléte miatt nem került sor az orosz-déloszét szövetségi megállapodás aláírására sem, mint ahogy arra sem volt még példa, hogy ne vegyen részt a szövetségi Biztonsági Tanács március 11-i ülésén.
Hétfőn Vlagyimir Putyinnak Szentpétervárott kell találkoznia Almazbek Atambajev kirgiz elnökkel, hogy az orosz-kirgiz kapcsolatok erősítéséről tárgyaljanak. Március 18-ára pedig a Kremlben grandiózus ünnepséget terveznek a Krím Oroszországgal való újraegyesülésének egyéves évfordulójára, melynek a Vörös téren már nagyban zajlanak az előkészületei. Azonkívül nyílt titok, hogy küszöbön áll egy nagyfokú kormányátalakítás is. Így joggal várható, hogy az orosz elnök előbb-utóbb elő fog kerülni. Vagy mégsem...
nyanya001
@Horizont: Putyin eltűnt 10 napra, mára megkerült, úgy látszik ez volt az ára
annak, hogy a hivatalában maradhasson ! ??
nyanya001
@Horizont: Véleményem szerint egy kicsit elbeszélgettek vele.
Agymosás volt.
nyanya001
@Horizont: Azt hiszem ezt sohasem tudjuk meg.
Csak találgatni lehet.
De biztos vannak belső hatalmi harcok !
nyanya001
@Horizont: Akár személyesen is odamehetne harcolni a sleppjével együtt !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.