Jóváhagyta a kolumbiai törvényhozás szerdán a kormány és a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők nevű szélsőbaloldali gerillaszervezet új, átdolgozott békemegállapodását, és ezzel lezárulhat a latin-amerikai ország ötvenkét éve tartó polgárháborúja. A kongresszus alsóháza ellenszavazat nélkül hozta meg döntését, egy nappal azután, hogy a szenátus is egyöntetűen támogatta az átdolgozott dokumentumot. Az Álvaro Uribe volt elnök vezette, ellenzéki Demokratikus Közép párt törvényhozói azonban nem vettek részt a szavazásban, mindkét házban tüntetőleg elhagyták az üléstermet. Fél év a fegyverletételreA parlamenti ratifikációval kezdetét veszi az a hat hónapos időszak, amely alatt az eredetileg a vidéki szegénység ellen lázadó FARC mintegy 7 ezer gerillájának le kell tennie a fegyvert, a szervezetnek pedig politikai párttá kell alakulnia. Forrás: AFP/Diana Sanchezmiddleon45263021Juan Manuel Santos államfő - akit a békéért tett erőfeszítéseiért az idén Nobel-békedíjjal tüntettek ki - és Rodrigo Londono, a FARC legmagasabb rangú vezetője múlt csütörtökön a bogotái Kolombusz Színházában látta el ünnepélyesen kézjegyével az új dokumentumot, alig két hónappal azután, hogy a lakosság az október 2-ai népszavazáson elutasította az egyezmény első változatát. A volt elnök, Uribe és pártja a referendum kampányában azzal érvelt a békemegállapodás ellen, hogy túl sok engedményt tesz a FARC-nak, és nem szolgál elrettentésül az elkövetett bűncselekményekben részes többi lázadó csoportnak. Ne feledkezzünk meg arról, mit is teszünk ma, megpróbáljuk lezárni több mint ötven év háborúját - érvelt a megállapodás mellett Sergio Jaramillo, a kormány főtárgyalója. A Norvégia és Kuba védnökségével, négyévnyi tárgyalás eredményeképpen megszületett békemegállapodás arra hivatott, hogy lezárja a dél-amerikai országban azt a véres konfliktust, amelynek során mintegy 220 ezer ember halt meg, 60 ezren tűntek el és csaknem 7 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására. Míg a bogotái kormány azt állítja, hogy a megállapodás új változatába belefoglalták az eredeti dokumentumot elutasítók legtöbb javaslatát, az ellenzék új referendumot követelt. Azt kifogásolják, hogy a kormány "teljes büntetlenséget" és választhatóságot, a politikába való beilleszkedést biztosít a súlyos háborús bűnöket elkövető gerilláknak. A kormányerők FARC-szal vívott háborújának lezárása megfigyelők szerint aligha vet véget a kolumbiai erőszakcselekményeknek, tekintettel a ma is vonzó kokainüzletre, amely a bűnbandák és a drogkereskedők felemelkedését eredményezte a dél-amerikai országban.

(Forrás: Origo)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél