Ezt csak akkor vetik be, ha az éhségsztrájkot folytató rendező egészségi állapota miatt veszélybe kerülne az élete.

Kényszertáplálásban részesül majd a börtönében éhségsztrájkot folytató Oleh Szencov ukrán rendező, ha veszélybe kerül az élete – jelentette ki Ivan Melnyikov, a moszkvai Társadalmi Megfigyelő Bizottság elnevezésű, az elítéltek jogvédelmével foglalkozó regionális társadalmi szervezet titkára kedden a Kommerszant című lap online kiadásának.

Melnyikovot a lap abból az alkalomból szólaltatta meg, hogy Szencov már száz napja, március 14. óta nem vett magához ételt.

"Száz napig éhségsztrájkolni nagyon nehéz, Szencovnak természetesen valamilyen keveréket kell fogyasztania, különben már meghalt volna. A Büntetés-végrehajtási Szövetségi Szolgálatnak (FSZIN) van egy szabályzata, amelynek értelmében ha az élete veszélybe kerül, akkor kényszerrel fogják táplálni" – nyilatkozott a jogvédő.

"Nem gondolom, hogy az éhségsztrájk hatékony eszköze a jogvédelemnek, mert csak az egészségnek árt. De meg kell érteni, hogy Szencov adott esetben elvi álláspontot képvisel" – tette hozzá.

Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi biztos az elítélt kezelőorvosainak hétfőn megtartott konzíliumára hivatkozva kedden sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a kettős, orosz és ukrán állampolgárságú Szencov állapota kielégítő. Kifogásolta, hogy Kijev nem válaszolt javaslatára, hogy a két ország kössön egyezményt a kettős állampolgárságú fogva tartott személyekről, ami lehetővé tenné a kicserélésüket. A saját állampolgárságú foglyok kiadatását mindkét ország alkotmánya tiltja.

Moszkvában a rendőrség kedd este őrizetbe vett tíz demonstrálót, aki előzetes hatósági engedélykérés nélkül tüntetett Szencov ügye mellett. Az Interfax hírügynökség szerint akcióban mintegy ötvenen vettek részt.

Szencovot 2015. augusztus 15-én húszévi szabadságvesztésre ítélte az észak-kaukázusi körzeti katonai bíróság azzal az indokkal, hogy "terrorcsoportot" hozott létre az Oroszország által Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félszigeten. A csoport tagjai 2014 tavaszán Szimferopolban felgyújtották a Krím Orosz Közössége elnevezésű társadalmi szervezet és az orosz kormánypárt, az Egységes Oroszország helyi szervezetének irodáját. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szerint a csoport tagjai arra készültek, hogy 2015. május 9-én, a náci Németország felett aratott győzelem évfordulóján bombát robbantsanak a szimferopoli örök lángnál és Lenin-szobornál.

Szencov, aki büntetését a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben található "Jegesmedve" telepen tölti, nem ismerte el bűnösségét. A rendező mellett számos nemzetközi hírű filmes kollégája kiállt, támogatására Európában több akciót is szerveztek.

Oleh Szencov május 14-én kezdett éhségsztrájkba azzal a követeléssel, hogy bocsássanak szabadon 64 Oroszországban őrzött ukrán "politikai" foglyot. Önmagának nem kért kegyelmet, pedig a Kreml értésére adta, hogy elnöki kegyelemben csakis saját kezdeményezésére részesülhet.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok