Sürgősen el kell mozdítani a holtpontról az európai uniós menekültpolitika megrekedt reformját, mégpedig egyhangú döntés helyett többségi szavazással – jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek migrációval foglalkozó csütörtöki ülésén Brüsszelben.

Tajani: sürgősen el kell mozdítani a holtpontról a menekültügyi reformot

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke az Európai Unió tagországai brüsszeli csúcstalálkozójának második napi tanácskozására érkezik 2018. október 18-án. A csúcstalálkozó első napján nem sikerült megállapodásra jutni a brit uniós tagság megszűnésének feltételrendszeréről. MTI/AP/Olivier Matthys

Az uniós parlament elnöke azt mondta, hogy a menekültügyi rendszer reformja körül kialakult patthelyzet valóságos ajándék "a populistáknak és az eurofóboknak".

"Nem szabad, hogy túszaivá váljunk annak, hogy mindenáron konszenzussal kényszerüljünk dönteni, többségi szavazásra van szükség, ahogy azt az uniós szerződés előirányozza" – fogalmazott.

Tajani szerint azoknak az országoknak, amelyek nem akarnak menedékkérőket befogadni, alternatívát kell kínálni.

Elképzelhetőnek nevezte, hogy

ezek az országok pénzügyi hozzájárulást fizessenek olyan tagállamoknak, amelyek fogadnak menekülteket, vagy az EU afrikai fejlesztési alapjába kellene pénzt befizetniük.

Az uniós pénzügyi alapok, valamint a migráció kiinduló és tranzitországaival létrejött megállapodások révén 2016-hoz képest 80 százalékkal sikerült csökkenteni a migráció mértékét – jegyezte meg Tajani.

Az EP-elnök a félretájékoztatás és az álhírek terjedése ellen is szót emelt, és a jövő tavasszal esedékes uniós parlamenti választásokra hívta fel a figyelmet. Azonnali intézkedésekre van szükség az európai választások kimenetelének befolyásolását célzó esetleges kibertámadások és más beavatkozások ellen – mondta.

Forrás: MTI

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
ezek az elmebetegek most megszeppentek a gyarmataikról ideáramló, jussukat követelő ingyenélőktől...a hazájukban még kizsigerelt rabszolgának jók voltak a gyarmatosítóknak, de itt? már piha...inkább sunyi módon átpasszolnák a volt szocialista blokk országaiba...ha akkor szelet vetettek, akkor most a vihar is legyen az övék...

nekünk itt volt a szovjet...azokból minden elnyomó év háromnak számít...
tulipan
@wagabund: Mond csak, mert én nem emlékszem rá: a dánok, norvégok,svédek finnek, mikor is voltak a "szocialista-blokk" tagjai??

Ja és ne is reménykedj! Szovjet helyett, most itt az orosz!
Peller Anikó
Sürgősen el kell mozdítani a taj Janit és vissza kell zavarni az agresszorokat.

Az ide (Európába) beférkőzött kutyabaszókat akik csúnyán néznek, azokat is utánuk.
Gauntlet
Pedig igaz: Olasz meg Görögországban nagyobb a nyomás, nagyobb a baj. Sürgősen segíteni kéne nekik !
Peller Anikó
@Gauntlet: és mit szeretnél segíteni nekik? A kurva taljánoknak akik milliószámra fuvarozták a líbiai partokról a jólfizető négereket? Be kéne hajózni még vagy 500 milliót? Mert igény lenne rá.

Vagy a görögöknek miben szeretnél segíteni? Csak nem onan is behajózni szeretnél onan?
Gauntlet
@Peller Anikó: ez a helyzet mindenkire vonatkozik. Visszafelé kéne őket vinni. De nem hiszem hogy mennének. Minek? Odaát még nagyobb a nyomor, a kilátástalanság, diktatúrák, kleptokraták, fanatikusok váltják egymást. Van ahol víz sincsen! Virágzó városok mentek tönkre.
Te mit tennél, hogy oldanád meg a helyzetet?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.