Az illegális bevándorlók már nemcsak Görögországban, hanem Boszniában is használhatják az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) által kiadott, nem névre szóló bankkártyákat, aminek jogállamban nem szabadna lehetségesnek lennie – mondta ifj. Lomnici Zoltán az M1 aktuális csatornán pénteken.

Az alkotmányjogász hozzátette:

az Európai Unióban 2015 óta – a pénzmosás megelőzéséről és a terrorizmus finanszírozásának megakadályozásáról szóló rendelet, illetve a pénzügyi tranzakciók átláthatóságára vonatkozó határozat szerint – ilyen jellegű pénzügyi terméket nem lehetne piacra dobni.

Elmondta: a 2007-es magyarországi jogszabályban az áll, hogy az ügyfél-azonosítás az alapja minden pénzügyi műveletnek, amely a bankkártya-kibocsátással is együtt jár.

A regisztrációhoz okmányok és számos információ szükséges, az illegális bevándorlók pedig sok esetben valótlan adatokat adtak meg magukról – fűzte hozzá ifj. Lomnici Zoltán.

Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke kedden sajtótájékoztatón azt mondta: a napokban derült ki, hogy az Európai Bizottság és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) több tízezer névtelen bankkártyát osztott ki a migránsok között.

Forrás: MTI, Origo

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Shikari
Itt az az "álhír" ami mégis csak valódi hír. Az Eu degenerált majmai pedig a saját rendelkezéseik ellen tesznek, csak hogy Európából végképp kiirthassák a fehér embert Soros asszisztálásával!
Kookas
és nálunk mikor??nemzetes barom.
RonaGyuri
sokszor gondolkodtam rajta, hogy az ilyen Habony -Kósa és ez a CÖF-cafka barmok minek öntik magukból a sületlenséget, de látjuk, hogy vannak rá vevők, sa zt is hogy kik! =))
1magyar
Fel kell jelenteni ezért aki adta nekik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél