Tüntetést tartottak kedden Magyarország kolozsvári főkonzulátusa előtt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) körüli bizonytalanságok miatt.

A közösségi médiában meghirdetett, hivatalosan be nem jelentett "villámcsődületen" hozzávetőleg százan vettek részt, és a felhívásnak megfelelően sokan könyvvel a kezükben fejezték ki szolidaritásukat az MTA kutatóival.

Egyed Emese, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar irodalom szakos professzora újságíróknak elmondta:

a néma tüntetésen való részvételével egyfelől az együttérzését szeretné kinyilvánítani a magyarországi kutatókkal, másfelől a tervezett átalakításokkal szembeni erős kritikának is szánja a tiltakozást.

Hozzátette: nem tartja jónak az MTA kutatási intézményrendszerének a tervezett átalakítását. Úgy vélte:

nem jó elvenni a fiatalok kedvét attól, hogy Magyarországon maradjanak, és ott folytassák a kutatásaikat.

Rossznak tartotta, hogy a kutatói társadalom elkeseredett, rosszkedvű, és értelmetlennek látja, hogy más körülmények között kezdje újra a munkát.

A tüntetésen elsősorban kolozsvári magyar egyetemi oktatók, kutatók vettek részt.

Kedden a BBTE vezetősége és a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatói is közleményben adtak hangot aggodalmuknak a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és kutatóintézeti hálózata körül kialakult bizonytalanság miatt.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok