Az amerikai légierő gépei négy Tu-95MSZ típusú orosz hadászati bombázót és a két Szu-35-ös nehéz vadászbombázót fogtak el – közelítettek meg és kísértek – Alaszka partjainál – jelentette be kedden az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokság (NORAD).

Orosz nehézbombázókat fogott el az amerikai légierő

A NORAD közleménye szerint a hétfőn történt elfogáshoz az amerikai légierő F-22-es harci repülőgépeit riasztották, de az információt csak kedden hozták nyilvánosságra. Az orosz harci gépek ugyan berepültek az amerikai légtérvédelem légvédelmi azonosítási zónájába – amely Alaszka nyugati partjaitól mintegy 200 mérföldnyire terjed ki – de megmaradtak a nemzetközi légtérben.

Az orosz védelmi tárca a Twitteren reagált a történtekre. A minisztérium szerint az amerikai vadászgépek útjuk egy szakaszán elkísérték az orosz repülőrajt. A NORAD vezetői úgy értékelték, hogy a berepülések Moszkva azon erőfeszítéseinek sorába illeszkednek, amelyekkel részben potenciális válsághelyzetre készíti fel légierejét, részben pedig erejét kívánja fitogtatni ellenfeleinek.

Amerikai kommentátorok arra hívják fel a figyelmet: az Alaszkához közeli berepülésekre pár nappal azt követően került sor, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Szocsiban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt, és arra figyelmeztette Oroszországot, hogy ne avatkozzék be a 2020-as amerikai választási folyamatba.

Forrás: MTI

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
Putyin már túl messzire megy: Minden eddiginél vadabb orosz tervek lepleződtek le:
https://444.hu/2019/05/22/minden-eddiginel-va...
painful
Én soha nem kattintok az MTI-re/ra. Nincs az az Isten !!!

Európa gyengítése Putyin akarata.
Érdekes, hogy a SZÉLSŐJOBB a partner ebben minden országban - Magyarországon is Orbán személyében.
Ez szerintem gyanús...
painful
Az egész világon a szélsőjobb dörgölőzik Oroszországhoz...
Bakker, ennek minimum ki kéne vernie a biztosítékot !!!
De mi a tapasztalat?
Az emberek az egész világon egyre hülyébbek - csökken az IQ, nő a funkcionális analfabetizmus, terjednek ezerrel az álhírek...

(csak rakd össze a kockákat)
relatív
@Jozefina: Talán putyint összekeverik sokan trampal ? A hírek hallatán - összevetve a két politikus nyilatkozatát, és tetteit - ez juthat minden józan ember eszébe... IS !
Csizmás Kond
" Az orosz harci gépek ugyan berepültek az amerikai légtérvédelem légvédelmi azonosítási zónájába – amely Alaszka nyugati partjaitól mintegy 200 mérföldnyire terjed ki – de megmaradtak a nemzetközi légtérben."
...marhára vicces...
painful
Azért, mert nem találtak elég közvetlen bizonyítékot, az nem jelenti azt, hogy Trump nem bűnös.

Ha értenék az emberek a lényeget, már a gyanú árnyéka is több mint elég volna - és azért több van itt, mint a gyanú árnyéka...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.