Több száz pilóta elbocsátását helyezte kilátásba az ír Ryanair diszkont légitársaság, majd döntöttek a cég bónuszrendszerének átalakításáról is – írta csütörtökön a Reuters.

Erre se panaszkodott még légitásaság: túl sok a pilóta a Ryanairnél

Michael O'Leary vezérigazgató szerint a cég jól halad az egyeztetéssel a szakszervezetekkel, ugyanakkor állítása szerint túl sok pilóta dolgozik a cégnél, ezért

500-700 dolgozót bocsátanának el, a leépítés nemcsak pilótákat, hanem a dublini központban dolgozókat is érintheti.

A cég igazgatósága eközben szűk többséggel megszavazta a Ryanair bónuszrendszerének átalakítását. A módosítás értelmében Michael O'Leary 100 millió euró prémiumot kap, ha öt év alatt sikerül a jövedelmezőséget vagy a tőzsdei részvények értékét a mai érték duplájára emelni.

A Ryanair július végén tette közzé első negyedéves pénzügyi jelentését, amelyben növekvő árbevétel mellett az egy évvel korábbihoz képest 20 százalékos csökkenésről számolt be az adózott eredményben. A cég a növekvő bér- és kerozinköltséggel indokolta a rosszabb eredményeket. A vezérigazgató akkor azt mondta, 500 pilótát és 400 légiutas-kísérőt bocsátana el.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok