Emmanuel Macron korábban keményen bírálta a katonai szövetséget. Nagy felzúdulást keltett november elején, mikor Emmanuel Macron a The Economistnak adott interjújában „agyhalottnak” minősítette a NATO-t, mondván az Egyesült Államok már nem tartja tiszteletben a szervezet alapszerződésének egyik legfontosabb, a kollektív védelmet biztosító 5. cikkelyét. Állítólag a francia elnök a szövetség életre hívásának 70. évfordulójára időzített jövő heti londoni csúcstalálkozójára is éles kirohanást tervez. Macron sosem csinált titkot belőle, hogy a közös európai haderő híve, függetlenedne az Egyesült Államoktól, és külpolitikájában, például az ukrán konfliktus ügyében, a Közel-Keleten, valamint Afrikában, különösen a Száhel-övezetben is vezető szerepre tör. Emlékezetes, hogy 1966-ban Charles de Gaulle elnök egyszer már kivezette Franciaországot a NATO-ból. Ettől ugyan egyelőre nem kell tartani, de a kiújult hidegháborús helyzetben minden repedésnek az egységen csak az ellenség örülhet.
Macron ébresztőt fújt, a NATO-főtitkár Párizsban csitította a francia elnököt
Forrás:
nepszava.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Novák Katalin Spanyolországban került elő egy andalúziai ezredessel
- Bosszú a bíróságon: lelőtte 7 éves lánya gyilkosát a gyászoló édesanya
- Döbbenet! Megsemmisült az ukrán fronton az orosz tank, ami az 56-os magyar forradalomban is részt vett
- Magyar Péter: Nem véletlen, hogy a DK nyíregyházi alapszervezetéből 50-en léptek ki
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás