Moszkva kész kiterjeszteni a hadászati támadófegyverek korlátozásáról megkötött START-3 egyezményt a hiperszonikus, irányítható szárnyas siklóblokkal felszerelt Avangard rakétarendszerre és a Szarmat interkontinentális nehézrakétára is – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap a Pervij Kanal állami tévécsatorna politikai műsorában.

Lavrov emlékeztetett rá, hogy az Avangardot már megmutatták az amerikai szakértőknek, és Moszkva kész ezt megtenni a Szarmat esetében is. A Vlagyimir Putyin elnök által 2018 márciusában bemutatott új fegyverek közül a többire, csakúgy, mint az új amerikai fejlesztésekre nem terjed ki a START-3 hatálya, de az orosz fél hajlandó lenne ezekről is párhuzamosan tárgyalni, a hadászati stabilitásra hatást gyakorló problémáról folytatott átfogó eszmecsere keretében.

Abból indulunk ki, hogy az Avangard és a Szarmat az egyezmény (a START-3) hatálya alá esik. Készek vagyunk beépíteni ezeket a fegyverzeteket és rendszereket a meglévő START-3 egyezménybe, természetesen akkor, amikor meg lesz hosszabbítva

– mondta Lavrov a Bolsaja Igra (Nagy Játszma) című műsorban.

Az orosz diplomácia vezetője érdeklődést mutatott az arra irányuló amerikai javaslat iránt, hogy a hadászati támadófegyverek ügyében inkább az átláthatóság elveiről, ne pedig a csökkentésről és a korlátozásról tárgyaljanak.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.