Olasz kutatók vizsgálják annak lehetőségét, hogy az új koronavírus az eddig véltnél korábban elterjedt Kínából, mivel 2019 utolsó negyedévében Lombardiában az átlagosnál több volt a súlyos tüdőgyulladásos és influenzás esetek száma.

Egy olasz statisztikus professzor gondolkodóba esett a tavalyi számok láttán, és döbbenetes feltételezéssel állt elő

Adriano Decarli, a Milánói Egyetem járványtani és orvostudományi statisztikai professzora közölte, hogy jelentős növekedést tapasztaltak a tüdőgyulladással és influenzával kórházban kezelt emberek számában Milánó és Lodi térségében október és december között.

Elmondta, hogy nem tud pontos számokkal szolgálni, de az átlagosnál több százzal több embert vittek kórházba tüdőgyulladás ás influenza tüneteivel Lombardia ezen két városában – amelyet most a legsúlyosabban érint az új koronavírus-járvány. Decarli most vizsgálja részletesen a kórházi feljegyzéseket és más klinikai adatokat ezekről az esetekről, hogy megállapítsa, az új koronavírus már akkor megérkezett-e Olaszországba.

Meg akarjuk tudni, hogy a vírus itt volt-e Olaszországban 2019 végén, ha igen, miért maradt észrevétlen viszonylag hosszú ideig és hogy tisztább képünk legyen, ha a járvány egy esetleges második hullámával kell szembenéznünk

– tette hozzá.

(24.hu)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Nem esetleges hanem egyértelmű, hogy jön a második sőt lesz harmadik hullám is. Tessék utánanézni MINDEN világjárvány több hullámban terjed ilyen volt a spanyolnátha is ami 3 erős hullámban terjedt.
Yoda69
Ha tul sokat gondolkodik ezen, meg becsavarodik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok