Kovács Zsolt zivataros időben indult távrepülésre a siklóernyőjével. Ez a fajta repülés a felszálló meleg légáramlatokat, a termikeket használja ki, hogy minél messzebb juthasson.
Zsolt az Indexnek mesélt arról, hogy kis híján otthagyta a fogát, amikor belerepült egy zivatarfelhőbe.
4000 méter fölött már könnyen oxigénhiányos állapotba kerül az ember, a zivatarfelhőkben jégeső és villámok csapkodhatnak, nagyon erős lehet a szél, és vad légörvények tombolnak.
A siklóernyő ilyenkor pitypangként csapódik jobbra-balra, és a felhőben uralkodó szürkeségben a pilóta gyorsan elveszíti nemcsak az oldalirányú, de még a függőleges tájékozódóképességét is.
Bár a tapasztalt ernyős nem akart belerepülni a viharba, a fölötte lévő felhő elkezdett túlfejlődni, bezivatarosodni, és akármit csinált, az csak szívta, szívta felfelé.
Másodpercenként 15,5 métert emelkedett, tehát közel 60 km/órás sebességgel lőtt épp ki a sztratoszféra felé. Ernyőjét folyamatosan összecsukta a turbulencia, de szerencsére mindig sikerült újra kinyitnia.
Végül sikerült találnia egy nyugodtabb pontot, és kijutott a felhő oldalán. Ekkor a talaj fölött 6225 méter magasan volt, a külső hőmérséklet pedig -25 fok körül mozgott.
Kovács Zsolt ezzel a mutatvánnyal rekordot állított fel, de ez valószínűleg a legkevésbé sem érdekli. Óriási szerencséje, hogy eszméleténél maradt, és a műszerei sem hagyták cserben.
Nem kell - nem kellene ezt tovább feszegetni, mert a szerencse, könnyen elpártol és akkor maradnak a száraz tények. - tragikus hírtelenséggel - be nem látható okok miatt - stb., stb.
Szóval maradjunk annyiban, lett még egy szülinapja...szentemnek.