Darnyi Tamás, négyszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó húsz éve nem beszélgetett nyilvánosság előtt újságíróval. Csütörtökön a Kossuth Rádiónak adott interjút.

A közelgő vizes vb volt az apropója az interjúnak. Darnyi visszaemlékezve saját pályafutására úgy vélte, az 1986-os madridi világbajnokságon úszott 200 vegyes volt a leginkább nyögvenyelősen megnyert száma. A 400 vegyes annál simábbra sikeredett, jó másfél testhosszal verte az orosz Jaroscsukot. Elárulta, talán az 1991-es perthi vb-győzelme volt a legemlékezetesebb, mert a 4:12-es idejével még a mai mezőnyben sem szerepelne rosszul 400 vegyesen. Akkor volt a legjobb formában véleménye szerint, amit bizonyít az időeredmény, ami iszonyatosan nagy világrekord lett.

Mint Darnyi elmondta, természetesen az olimpiai aranyak állnak a szívéhez legközelebb – Szöulban és Barcelonában is megnyerte a 200 és 400 vegyest –, de mivel akkoriban csak négyévente rendeztek úszó-világbajnokságot, ezért annak presztízse az olimpiával ért fel. Olimpiai aranyai között nem válogat, mindegyikre ugyanolyan szívesen gondol vissza.

Húsz év után nyilatkozott újra Darnyi Tamás

Darnyi Tamás (Fotó: Beliczay László/MTI)

„Annyira megutáltatták velem a hátúszást, hogy inkább a vegyest választottam, így edzésen kevesebbet kellett ugyanabból az úszásnemből gyakorolnom”

– válaszolta arra a kérdésre, miért lett belőle vegyesspecialista. Tizenévesen a vegyesszámok mellett még háton is nyerte a versenyeket. Ahogy „az Öreghez”, Széchy Tamáshoz került 12 évesen, még mindig a hát volt a fő úszásneme, az ifi Eb-n is itt indították.

SZÉCHY KÍMÉLETLENÜL BÁNT VELE

„Teljes egyetértés mosolyogva: hát, ebből volt a legkevesebb” – kommentálta Darnyi azt a felvetést, hogy a korabeli fotókon sokszor így szerepel mesterével Széchyvel.

„Az Öreg azért kemény volt, más módszerei voltak, mint a mostani edzőknek. A verseny után egyből mondta a kritikákat, főleg, ha nyertem. Kíméletlen volt.”

Reggel három óra úszás, délután két és fél óra, plusz másfél óra torna, ez volt anno a napirendje, napi nyolc órát biztosan az uszodában töltött. A kezdés reggel 5.45 volt.

Miután úszópályája véget ért, gyakorlatilag másnap elkezdte felépíteni azt az úszóiskolát, mely ma is teljes gőzzel működik. Érdekes, hogy kortársa, a világ akkori legjobb női úszója, Egerszegi Krisztina teljesen más utat járt be: több interjúban is elmondta korábban, hogy mióta befejezte, az uszoda közelébe sem ment.

13 és 15 éves lányáról elmondta, nem úsznak versenyszerűen, de azért megtanultak úszni. Ő maga próbál időt szakítani a sportra, de kevés alkalma van erre, gyorson szokott úszni hetente, és ha ideje engedi fut, biciklizik.

A budapesti vizes vb-n vegyesszámokban indulókról elmondta, a lányoknál egyértelmű a magyar esély – Hosszú Katinka –, míg Verrasztó Dávidnak nagyon fog szurkolni, a japánokra figyelnie kell nagyon, de szerinte érmet fog nyerni – szemlézte a rádióinterjút a Magyar Nemzet.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
hát tudod ezért kár volt megszólalni! =))
justhpeter
Hát a Kossuth rádióval valóban nem érdemes szóba állni, de a pénteki Népsportban lévő interjú rendben van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.