Párja a hétvégén szakított az írónővel. Állítólag 15 percet adott a 49 éves írónőnek, hogy összeszedje a holmijait és elköltözzön.

Kitette férje a 8 hónapos babájukkal Fejős Éva írónőt

(Fotó: YouTuve/TV2Magyarország)

„Éva a hétvégén egy vidéki rendezvényre volt hivatalos. Vitte magával a kislányát és a bébiszitterét is. Hogy mi történhetett a Balaton partján, arról csak pletykák keringenek, ami azonban biztosnak tűnik, miután Éva visszatért a fővárosba, a férje kiadta az útját. Állítólag tizenöt percet ka­pott tőle, hogy összeszedje a holmijait és elköltözzön” – közölte a Borssal egy a neve elhallgatását kérő informátor.

Most azonban már mintha nem tűnne ennyire határozottnak a szétválást illetően:

„Hogy ez szakítás? Ez is relatív. Ez egy kétnapos történet már. Éva az ismert ember, őt kellene megkérdezni. Ha ő úgy fogalmaz, szakítás, hát legyen az. Ami tény, azóta már találkoztunk és beszéltünk. Túl vagyunk egy négyórás beszélgetésen, amit a héten valamikor folytatunk”

– mondta a Borsnak Fejős férje.

Az írónő nem akarta kommentálni a hírt.

Fejős Éva egy ország példaképe lett, aki idén januárban, 49 évesen hozta világra első gyermekét, Lindát.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Veleda
Ebben a családi viszályban sok mindent nem tudunk, (ami még nincs kiteregetve) éppen ezért nem lehet elitélő véleményeket leírni.Egy biztos, azt már megtapasztaltam, hogy a nők helyzete nem csak az alsó társadalmi rétegekben nehéz. Az asszonyverés ugyanúgy előfordul a magasan képzett -tanult embereknél is csak legfeljebb nem teregetik ki.
A kommenteket olvasva ismét a nőt ítélitek el, holott lehet, hogy a munkájából adódóan utazott el, vagy fogadott bébiszittert. Szerintem okosan gondolkodik akkor, ha inkább bébiszittert fogad, minthogy a 71 éves nagypapa korú férjére hagy egy 8 hónapos kisbabát. Az pedig végképp az ő magánügye, hogy miért 49 éves korában szült. Egy kisbaba vállaláshoz 2 ember kell, nyílván beleegyezett a férje is. Nekem undorító az a megoldás, hogy kapsz 4 órát és tűnj el. A babával együtt. Részemről egy nagy szívlapáttal pofán csapni a vehemens apukát.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
1magyar
Nagy szerencséje van a nőnek, ilyen pasitól jó ha megszabadult.
volvós
Az okot azért jó lenne tudni, hogy miért paterolta ki az
asszonyt a kisbabával...ne hamarkodjuk el a véleményünket...
ila51
jelzem én még illendőségből sem tudtam elolvasni a könyvét , amit a szomszédasszonyom adott elolvasásra...@RonaGyuri: ...talán inkább a késői szülés körül keresgéljünk
colibri
49 éves koráig várt a szüléssel, aztán rá 8 hónapra lehet, hogy egyedül kell fel/nevelni a gyerekét? Jól mondja a mondás, mindennek megvan az ideje, de ezt manapság egyre kevesebben tartják be. Lehet, hogy kibékülnek, mégis ciki, hogy tele van velük a média és most ez mekkora szenzáció. (talán ez is 3 napig tart.)
picike1
@volvós: a borsnál lapozgatva 70 éves a férje ha igaz akkor nincsen kedve babusgatni már a picit ez nagyon ütős de aki ilyen korkülömbséggel él számihat ezekre a dolgokra .
KInyo29
Még mindig nem tudom miben példakép.
namihami
Már bocsánat, de egy nő, pláne 49 évesen első szülő, a nyolchónapos kislányát bébisintérre bízza. na az megérdemli, hogy a francba zavarják.
És még annyi. Mi a példaképség oka? A 49 év, a szülés-ebben a korban vagy az írónőség?
Mert én egyik okot se érzem példaképségnek.
@ila51: Az ifjú atya személye körüli keresgélés is megérne (szerintem) egy misét
ila51
@namihami: én is úgy vagyok vele...
a végéhez...azt nem is tudtam , hogy öreg férje van
namihami
@ila51: Egy másik cikkben azt írték, hogy 71 éves. Ezért feltételeztem, hogy az urológia közelebb esik hozzá, mint a terhesgondozás és a szülészet.
volvós
@picike1: 10:19
...de hát Te is tudod, van az a hatalmas PÉNZ ...
volvós
A következő hír pedig az lesz, hogy andyvajda kitette az utcára
( az eredeti munkahelyére ) a fas...pó kurv@ját...
Veleda
Ebben a családi viszályban sok mindent nem tudunk, (ami még nincs kiteregetve) éppen ezért nem lehet elitélő véleményeket leírni.Egy biztos, azt már megtapasztaltam, hogy a nők helyzete nem csak az alsó társadalmi rétegekben nehéz. Az asszonyverés ugyanúgy előfordul a magasan képzett -tanult embereknél is csak legfeljebb nem teregetik ki.
A kommenteket olvasva ismét a nőt ítélitek el, holott lehet, hogy a munkájából adódóan utazott el, vagy fogadott bébiszittert. Szerintem okosan gondolkodik akkor, ha inkább bébiszittert fogad, minthogy a 71 éves nagypapa korú férjére hagy egy 8 hónapos kisbabát. Az pedig végképp az ő magánügye, hogy miért 49 éves korában szült. Egy kisbaba vállaláshoz 2 ember kell, nyílván beleegyezett a férje is. Nekem undorító az a megoldás, hogy kapsz 4 órát és tűnj el. A babával együtt. Részemről egy nagy szívlapáttal pofán csapni a vehemens apukát.
namihami
@Veleda: 1. Nyolchónapos gyerek (csecsemő) mellett mi lehet az a roppant fontos munka, ami miatt ráhagyom a bébisintérre?
2. A bébisintér csak az amerikai filmekben bérelhető 4 órára. Ergo: ez egy főállású, aki állandóan a kicsi mellett kell, hogy legyen. Anyuka helyett, de apuka finanszírozásával..
3. ""nyilván beleegyezett"" 71 éves öregurat nem teszek apává. Nem az első eset lenne, amikor a ""boldog ifjú"" apuka csak a terhesség vége felé vagy a szülés után szerez tudomást a beálló családi szaporodásról.
3. Nem a nőt itélem el (anya akart lenni), de jólfizető helyen és főleg 49 évesen nem jut eszébe, hogy a boldog apuka nem biztos, hogy repes a boldogságtól.
4. Mivel nem ismerünk minden tényt, ezért én a 4 órás távozást (az apa lehetséges bizonytalansága okán) egyáltalán nem furcsállom. Hasonló esetben Te mit szólnál, ha egy anyuka közölné vagy rájönnél, hogy van egy találtgyereked.
5. Ha ez a nő egy ilyen jónevű közszereplő, akkor feltehetően nem a híd alá fog költözni és nem az ingyenkonyhára fog járni.
Szeparepa2
Gyönyörű nő, valószínűleg belement egy flörtbe a Balaton parton és ez volt a baj...
Veleda
@namihami: Igen nagy támadásba lendültél és pontokba szedve rám zúdítod 2 ember magán ügyének a tisztázását, ami nem a mi dolgunk, és infók hiánya miatt nem tudunk ítélkezni. Konzervatív véleményeddel én nem vitatkozom, de azért válaszolok néhány dologra
1.Van olyan elintézni való, különösen, ha az szakmai jellegű, hogy a kisbabát más felügyeletére bízom, mert a helyzet úgykívánja.( Gyes alatt főiskolára jártam, alkalmaztam bébiszittert és nem sintért)
2. A lányom bébiszitterként dolgozott Németországban,2 évig, így tudta megoldani, hogy a lejárt idő után letette a német felsőfokú vizsgát az erlangeni egyetemen. Alkalmazása hivatalosan a Müncheni Opair Méthen intézeten keresztül Gimnáziumi ajánlással ment. Nem feketén. Ő két óvodáskorú gyerekre vigyázott, a szülők lelkészek voltak.
3.-4. Nincs róla információm, és nem is értem, mit akarsz ezzel.
5. Ezt egy irígy, epés megjegyzésnek tartom, és semmi értelme ideírni.
percsi
@namihami: "1. Nyolchónapos gyerek (csecsemő) mellett mi lehet az a roppant fontos munka, ami miatt ráhagyom a bébisintérre?"
Az én lányom 5 hónapos korától bölcsődébe járt, napi 8 órán át más vigyázott rá. Nem egyedi eset, régen nem volt gyes-gyed. A legtöbb családban nem tehetik meg, hogy a nő otthon marad évekig. Bébiszitterek itt Magyarországon mindig is léteztek, régen bébiőrnek nevezték őket. Miből gondolod, hogy nem létezik "roppant fontos munka" a nők életében?
""nyilván beleegyezett"" 71 éves öregurat nem teszek apává. Nem az első eset lenne, amikor a ""boldog ifjú"" apuka csak a terhesség vége felé vagy a szülés után szerez tudomást a beálló családi szaporodásról."
Az apukák, amikor ágyba bújnak az anyukákkal, arra is gondolniuk kellene, hogy apukákká válhatnak. Rengeteg módja van a védekezésnek, vegye igénybe az, aki nem akar apuka lenni!
Horizont
Ez egy 2015-ös fotó és azt írják ez a férje. De hát ez nem 70 éves :)
https://www.femcafe.hu/sites/default/files/im...
sokanvagyunk
Több tíz évvel ezelőtt is elég volt - még küldés nélkül is - negyed óra... :D
namihami
@percsi: A napi 8 órán át a más gyerekére vigyázót dadusnak vagy bölcsisnéninek hívják. Anyagi okok miatt ez egy más ügy, de ez a nő egyáltalán nincs ún. ""anyagi okokra"" szorulva. Olvasd el mégegyszer: leutazott a Balatonra és vitte a babát és a bébicsőszt. Ha az a meló olyan fontos, akkor ugye nem egyik pillanatról a másikra esett be az ajtón és ezért hirtelen nem muszáj egy ekkora gyereket arra néhány órára feltétlenül magával vinni, kimozdítani otthonról.
71 éves partner (a 49 éves partnerével) azon filózzon, hogy lesz-e eredménye a kapcsolatnak? Ezt ugye azért Te se gondolod komolyan. Ilyen idős korú férfi esetében nincs olyan, aki a gyerekcsinálás esélyét komolyan venné. Ezt még csak-csak jogosnak tartom egy lényegesen fiatalabb pár esetén, de ebben a korban?!?! Bár ott is szemétségnek tartom a hasonló ""örömhír"" közlését. Egyoldalú döntés esetén ez nem mondható korrektnek.
@Veleda: Elintéznivaló: lásd a fenti szösszenetem.
Már bocsánat, de egy 8 hónapos bébi és két óvódáskorú között már ég és föld a különbség. Már csak az egymás közti kommunikáció okán is. Egy ilyen pici baba ne egy bébicsősszel éljen tartósan együtt. Nem értem, hogyan kapcsolódik ehhez a lányod ajánlása és nyelvvizsgája.
Konzervatív a véleményem? Lehet, de akkor is tartom, hogy egy 8 hónapos gyereknek nem bébicsőszre, hanem anyára van szüksége. Más a helyzet, ha percsi helyzetét veszem alapul, akinek anyagi okok miatt kellett a gyereket bölcsibe adnia. Ez a nő nincs olyan anyagi helyzetben, hogy bébisintért kelljen alkalmaznia. Nem muszáj naponta 8-9 órát eljárnia egy munkahelyre, főleg nem a megélhetése miatt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél