Kezdetét vette kedd este a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, amely az európai cirkuszművészet 250. jubileumának nyitórendezvénye.

Az A műsor versenyszámaival vette kezdetét kedden este a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol beszédet mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Elindult a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál

Szijjártó Péter

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Szijjártó Péter a megnyitón kiemelte, hogy az összes cirkuszművész és a teljes művészeti ág Budapestre figyel, hiszen a magyar seregszemle nyitja meg az európai cirkuszművészet megszületésének 250. évfordulóját ünneplő jubileumi év programsorozatát.

Elindult a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál

A Rippel-fivérek

Elindult a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál

Richter Kevin lovasszáma

Elindult a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál

A résztvevők

FotókMTI/Kovács Tamás

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: az, hogy Budapesten kezdődik az eseménysorozat, Magyarország cirkuszi tradícióinak elismerését is jelzi.

Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója hozzátette, hogy 20 ország 165 művésze, több mint 30 cirkuszigazgató és menedzser ünnepel Budapesten.

Elindult a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál

Balog Zoltán és Endrész László

FotóMTI/Kovács Tamás

Balog Zoltán a megnyitón Pro Cultura Hungarica díjat adott át Endrész László artistaművésznek, a londoni The Blackpool Tower cirkusz igazgatójának több évtizedes munkássága elismeréseként.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Kovács Tamás)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
jönnek a választások. Mi is kell népnek? Kenyér és cirkusz. Na, a cirkusz rendben, kenyeret meg ígérnek.
karma1
Mi van? Kituztek a valasztasok idopontjat?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél