Koncertje közepén tűnt el a színpadról Korda György.

Megviselte a hirtelen jött meleg Korda Györgyöt. A 81 éves énekes a múlt hétvége folyamán a Siófok Plázson adott koncertet, ahol alaposan ráijesztett rajongóira, amikor percekre eltűnt a színpadról a műsor kellős közepén. Az egyik jelenlévő a Borsnak azt mondta: bár Korda György és felesége, Balázs Klári fellépése isteni volt, az énekes fáradtnak és dekoncentráltnak tűnt.

„Szakmámból adódóan jól bírjuk a színpadi meleget, hiszen az elmúlt években már hozzászoktam ahhoz, hogy a lámpák miatt elképesztő hőség uralkodik a színpadon. Mostanában igyekeznek minket hűteni a színpadon, ami bizony nekem nem a legjobb. Ettől rosszul érzem magam, mivel hirtelen megcsap a hideg, és ez igen kellemetlen. Ez meg tudja szédíteni az embert, nem beszélve arról, hogy a torkomnak és a hangomnak sem tesz túl jót” – mondta a lapnak Korda György.

„Egy másfél órás koncert valóban embert próbáló, ezért most elárulok egy igazi titkot: mostanában lemegy fél óra a koncertből és utána én eltűnök pár számra, mert muszáj, hogy kipihenjem magam.

Ilyenkor bedobom a csodafegyveremet, Klárikát. Ő egy kislány energikusságával énekel el addig pár dalt, amíg én iszom egy picit, ülök, pihenek. Mikor már jobban érzem ma­gam, visszatérek a színpadra, mintha mi sem történt volna” – tette hozzá.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Korda György és Balázs Klári

(bors.hu)

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Én szeretem midkettőőt, de nem kellene ezt már erőltetni!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
adrenalink
@papa.49: Egy művész miért ne adhatna koncertet a világ egyik legszebb stadionjában /aminek egyetlen "bűne", hogy Felcsúton épült fel/?
Nem pártrendezvényen léptek fel...! Még jó, hogy nem gondolkodunk egyformán, ezért vagyunk egyéniségek, csak mélyen elszomorít, hogy már egy szép stadiont is lehet gyűlölni politikai meggyőződésből.:-(
volvós
Gyuribácsi akkor lett rosszul, amikor a " koncerten " a hangtechnikus véletlen lekapcsolta a playback-et, és az öreg nem hallotta, és úgy tátogott tovább...
Mirabilis
Minek kell 80 évesen szinpadra állni? Mert pénzért neki már nem, van elég.
Csak a hírnév fenntartása miatt? Hát akkor haljon bele, ha ennyire hülye. Vagy talán klárika nyomatja? Mindegyis, akkor klárika hajszolja a halálba kordát.
papa.49
@adrenalink: Na látod neked ,,az egyik legszebb,, nekem meg nem !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok