@rücsü41:@Lepényleső: Egy dologról nem feledkezhetünk meg. Nálunk minden így működik. Páran szavaznak a föld-trafik tolvaj ártunkra és pártunkra és hoppá, kétharmados elsöprő győzelemről szólnak már 14 éve a hozsannák.
@Sámannus: Abban sok igazság van, hogy a magán felé terelik a betegeket. Egyből a trédprotézis jut az eszembe. Eleinte az ember próbálkozik ilyen-olyan speciális injelkciókkal, amik csodát tudnak tenni. Kitolják a műtét idejét, akár sok évvel későbbre. Bejelntkezik a zember a dokihoz és kap egy féléves várólistát a kezelésre. A magánrendelésen ugyanahhoz a dokihoz egy-két hét alatt bejut. Most jön a lényeg. Minden épeszű odamegy és nem vár fél évet, mert a rendelés igaz pénzbe kerül, de az idő az a nagy pénz. Ugyanis a kezeléshez használt gyógyszerek, injekciók nem tb-támogatottak. 50-60, de akár 70 ezer forintba is kerülnek. És ezt az 50-60, akár 70 ezret az állami rendszerben is ki kell fiZetni. Akkor az egyszeri 25 ezres magánvizit már nem is olyan sok egy max. 2 hetes várakozásért és nem min. fél éves várakozásért. Ugyanakkor a magánban a doki az egyik ismerősömnek, akit kezelt, megmondta, hogy nem ad semmilyen injekciót, mert az a jelenlegi állapotában már csak pénzkidobás, az állapota egy jottányit sem fog javulni. Rendes volt a doki. Rá is a műtét vár. Na ebben a doki szintén őszinte volt. Éves távlatokban kell gondolkoznia.
Ha már térdprotézis. Több barátomra vár a műtét. Az egyik ilyen márciusban esedékes. Na erre 2 napja beszélek a barátommal, aki elmondta, a március már nem aktuális. Szép jövő vár kis hazánkra, de nem gond, mert a nemzethy matyar gyapjasok nagyon szeretnek ezer évet várni, háziorvos nélkül élni, ritkán időben odaérő mentőszolgálattal együttérezni, csak ne kelljen 300 forintot fizetni.
@Maccska: Hülye.
Valóban a nemzethy matyar vízi háziszárnyasunknak a neve Veresné Novák Katalin Éva, de Gyurcsány Ferenc feleségének a neve Dobrev Klára.
A tényekkel nehéz vitázni, de a mínusz IQ10 azért megpróbálkozik.
@Sakk Matt: Hát ez pont így egy ordas hazugság. A wikit idézem. Igaz angol nyelvű, de minden nyelven így van. Hivatalosan, még a személyiben is ez van, Veresné Novák Katalin Éva. Ellenben Dobrev Klára, Dobrev Klára, nem Gyurcsányné. en.wikipedia.org/wiki/Katalin_Nov%C3%A1k
Épp most vagyok túl egy térdprotézis műtéten. Nem választottam sem orvost, sem kórházat. A lakhely szerinti kórházban végeznek ilyen műtétet, hát bejelentkeztem és egy 3 hónapos várakozás után túl vagyok rajta. A legkorszerűbb eszközökkel, harmadik generációs, felső kategóriás protézist kaptam az állami kórházban. Persze lehetett volna gyorsabban is, mert a várakozási idő kezdetén telefonáltak, hogy egy hónap után lenne hely, de nekem nem volt rá időm a munkám miatt.
Igaz, nem Magyarországon.
@Nessy: AZ persze lehet, de arra éppen nincs. Kell a haveri zsebtömés. Amit már sokszor leírtam, az most is beigazolódik és ezért csak hálásak lehetünk Hadházynak, hogy bemutatja a mai és a holnapi Magyarország lényegét. Miközben az ellenzékiek, politikusok, hétköznapi emberek, a föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk hatalmas lopásairól beszélnek, pl. horkolásgátlók, autópályák, stb., Hadházy bemutatja az ország legeldugottabb sarkában is a kis, pár milliós stikliket. Ez azért fontos, mert a korrupció, a lopás a társadalom minden részében jelen van. Ezek az emberek és a hozzá hasonlóak nem érdekeltek egy tiszta, átlátható rendszer működésében. Egy esetleges rendszerváltás esetén ezen emberek félelme nagyon nagy lesz, mert a felelősségre vonás alól ők szeretnének kikerülni, ergó, nem érdekeltek a rendszerváltásban. Ezért ne is csodálkozzunk, hogy itt még 2050-ben is, mint Európa legszegényebb, legkorruptak beteg országaként leszünk emlegetve.
veresné, a nemzeti háziszárnyas még azt sem tudja, hogy a kiosztott szerepe gyakorlatilag 24 órás. Nincs olyan, hogy épp most magán tevékenységet, nyilatkozatot, programot, stb. végzek. Persze elhiszem és látom, hogy az országot magánként, sajátként kezelik, de ez még nem jogosít fel senkit sem a föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk tAGJAKÉNT, HOGY AZ ITT ÉLŐKKEL IS RABSZOLGAKÉNT BÁNJANAK.
Szinte minden egyes szava színtiszta hazugság.
DE!
Ez a töketlen ellenzék is tehetne egy apróságot, ha már a nagy szolidaritásra hivatkozik Csontváz Misi. Megmondhatná, ez a 724 szolidaritási hozzájárulást, jaj de szép neve va ennek az adósarcnak, mekkora összeget fizetett be. Egyben azt is meg lehetne kérdezni, ez a mintegy 1800 település mire és mennyit kapott. Az egyenleg önmagáért fog beszélni.
Veresné a mostani davosi konferencián Dudaval, Ficoval került a piszkos 12 listájára. Ez az újságíróknál azt jelentette, hogy ők nem az országot, hanem a saját pártjukat képviselik.
@nejlontacskó: Ha a zunió felszabídtja a nekünk járó pénzt, akkor a 35 éves autópálya koncessziót megfelelően kiterjesszük a Marsra is. LÖLŐ ERRE IS FELKÉSZÜLT, MINT LEGKIVÁLÓBB SZAKEMBER.
Semmi gond. A hokolásgátlóknak a sorsa lényegtelen, miután a pénz már megfelelőhelyre került. A dokumentumok ledarálva, a nemzethy matyar gyapjas meg úgyis rájuk szavaz. Ez itt a Kánaán.
Semmi gond. A választáson majd jön a nagy pofon és akkor természetesen a többi ellenzéki párt lesz a hiibás. Az önjelölt messiások rákenik az egész kudarcot a többiekre.
Valóban a nemzethy matyar vízi háziszárnyasunknak a neve Veresné Novák Katalin Éva, de Gyurcsány Ferenc feleségének a neve Dobrev Klára.
A tényekkel nehéz vitázni, de a mínusz IQ10 azért megpróbálkozik.
en.wikipedia.org/wiki/Katalin_Nov%C3%A1k
Igaz, nem Magyarországon.
DE!
Ez a töketlen ellenzék is tehetne egy apróságot, ha már a nagy szolidaritásra hivatkozik Csontváz Misi. Megmondhatná, ez a 724 szolidaritási hozzájárulást, jaj de szép neve va ennek az adósarcnak, mekkora összeget fizetett be. Egyben azt is meg lehetne kérdezni, ez a mintegy 1800 település mire és mennyit kapott. Az egyenleg önmagáért fog beszélni.
A pedagógusok munkáltatója nem a zunió.
Egy, csak egy jogsértést kérnék megemlíteni a lengyel kormány intézkedései közül.