Nem, nem és továbbra sem értem. Van 705 képviselő. Az a 8 ellenzéki képviselő irányítja a többieket? A nemzethy matyar gyapjasoknak is léenne egy kérdésem. Mégis mit csinál a föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk 13 képviselője az európai parlamentben, ha az a maradék 8 mindent elintéz?
@Péter2: Decemberben jogerősen el lette ítélve Kamiński i Wąsik. Van egy kis buk;ja a b0rt0nbe csuk'suknak. Ez ]gy volt, hogy a feklszabadult helyre kapott az elítélt behívót és megkezdhette a jogerős büntetésének letöltését. A pisorkik ezt nehezményezték, hogy lehet az, elítélték és otthon van nem a dutyiban. Ezért a pisorkik pár éve megváltoztatták az eljárást, miszerint a jogerős büntetés kiszabása után azonnal irány a dutyi. Na ezért is mentek a rendőrök értük. A másik, hogy Duda már ugyanez ügyben, még 2016-ban kegyelemben részesítette őket, amikor még nem voltak jogwerősen elítélve. Ez olyan, mint az anyakönyv-vezetőnél a házassági szertártásnál kérni egy válási papírt is. Most az eset még érdekesebb, mert a jogerős ítélet után egy percébe kerülne Dudának a kegyelem meghozása és az azonnali szabadlábra helyezés.
Így kell a nemzethy matyar gyapjast hülyíteni. Ha a föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk képviselője mondja, akkor biztos úgy is van. Konkrétumot már nem is kell adni, mert még kiderülne, mekkora baromságokat regöl Balázska.
@Sakk Matt: Van benne valami. Szoboszlai nagyon jó játékos és nagy jövő áll előtte. Bízom benne, hogy teljesítménye stabilan megmarad és a hazai és európai foci egyik kiválósága lesz. Na akkor majd annyi a fanyalgóknak és én is azt mondom, megérdemli. Szerintem jelenleg a legjobb úton van a várományosok között.
Én elhiszem ezt a nagy fociimádatot. Én is nagyon örülök, hogy ennyi év után sikerült az EB-re kijutni a focistáinknak, de ez még nem egy nagy wasistdas. A vízilabdázóink világbajnokok lettek, a válogatott vezéregyénisége, Zalánki mindent megnyert, amit lehetett. A világbajnoki cím mellé a vb legjobb játékosának választották, klubcsapatával, az olasz Pro Reccóval pedig győzött a Bajnokok Ligájában, a bajnokságban és a kupában. Tengerünk egy szál se, de a vitorlázóink (Berecz Zsombor, Majthényi Szabolcs, Bakóczy Róbert, Adorján Csaba, Goszleth Marcell, Gyapjas Zsombor, Huber Lél, Lillik Ákos, Németh Áron, Németh Domonkos, Takácsy Levente, Tomai Balázs, Varjas Sándor) csapat világbajnokok lettek. Szóval lenne mit átgondolni az év sportolója cím szavazásakor.
Ideje lenne észrevenni, hogy a nemzethy matyar gyapjasok a 300 forintos vizitdíj helyett inkább fizetnek tízezreket, ha meg nem tudnak fizetni, akkor inkább meghalnak.
@kereső:@Eladott Ország:@Nessy:@Pusztai: 1. Ezek pántlikázott pénzek.
2. A hatékony felhasznélést és a lakossági szemléletváltást láthattuk a mai napelemes pályázatnál. A rendszer egyből lefagyott, olyan faszagányosan készítették elő.
@Nessy: Az a nagy gond,hogy a föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk elzavarása után is ugyanezek maradnak a kulcspozíciókban.
A lengyeleknél pont az a probléma, hogy lenne kire leváltani, de törvényileg be lettek betonozva ezek a kulcsfigurák és az esetleges elzavarásuk csak Duda írásos hozzájárulása esetén lehetséges. A mai Duda-Tusk találkozó lényege pont az volt, hogy ezeket a változásokat tudomásul vegye Duda. Erre persze kinyilatkozta, hogy egy nagy lópikolót nektek. Még másfél évig ő az elnök és ő lesz a nagy kerékkötő. Az nem lehet, hogy a választók elzavarták a vályútól a pisiorkikat, de ez a valóságban meg is történjen. Van egy kormánykoalíció, aki gyakorlatilag nem tud kormányozni. Én úgy látom, hogy a nagy karcsörtetés előrehozott választásokkal fog végetérni. A lakosság annyira akarja a változást, hogy nagy valószínűséggel a mostani koalíció kétharmaddal fog nyerni és akkor Duda fgeldughatja a vétóját.
@Eladott Ország: Van még egy apró különbség a lengyel lés a magyar helyzet között. A lengyeleknél nem épült ki a totális hatalom. rengetegen nem voltak hajlandóak beállni a négybetű nyalók közé. Nálunk gyakorlatilag nincs kire leváltani, lecserélni az adott helyen lévő emberkét.
Amennyiben a 32,2% emelés bértömeg emelés, akkor lesznek akik gyakorlatilag semmit sem kapnak. Így járnak azok, akik hisznek a föld-trafik tolvaj ártunknak és qurmányunknak. A lengyeleknél átlag 30% a pedagógusok béremelése. A kezdőké átlag 33%. A közszféra átlag 20%-t kap. Igaz, ott a lengyel kormány a foglalkoztató és nem az unióyól várja a bérfejlesztést.
@kereső: Mai adatok. Friss közvéleménykutatás, amelyben meg akarták tudni, ugyan ki felelős a most kialakult helyzetért. Igen érdekes és tanulságos. Ezek szerint a megkérdezettek 16,8%-a szerint a jelenlegi kormánykoalíció a hibás a kialakult helyzetért, míg 40,6% szerint a pisiorkik. Mindkettőt hibáztatja a megkérdezettek 20,1%-a, ugyanakkor 15,3% nem alakította ki a véleményét a jelenlegi helyzetről. Ami érdekes ebben az egész feltfokozott helyzetben, hogy 7,2% még csak nem is hallott a konfliktusról.
Épp most van Tuskkal az első interjú és a 3 legnézettebb TV képviselői a kérdezők. Lassan már egy órája megy és sok érdekességet említett, amit idehaza is érdemes lenne bevezetni.
Cella plussz
Vályú mínusz
Hoghy is van ez a nagy szuvverrennyitás? Van pl. egy uniós állampolgár, aki itt él Magyarországon. Bizony választhat. Sőt, bármely magyar pártnak tagja lehet és ő bizony kaphat lovettát otthonról. Szóval hogy is van ez?
@KisTehen: A kis tehén felnőtt és nagy marha lett. Nem kaptak kegyelmet korábban.
Akkor kérném, mert ez így fog menni a z idők végtelenségéig.
Írja már meg kik és miért lettek elítélve, kik és miért lettek börtönbe küldve és miért is van ez az egész cirkusz.
@KisTehen: Ha fogalma sincs az eseményekről, akkor előbb kérném tájékozódni, majd csak utána hozzászólni. Ha megkérdezném, ugyan miért is voltak ezek az emberek eklítélve, fogalma sem lenne róla, mint arról sem tudna mit mondani, hányat ítéltek el?
A képviselői munka másik fele szintén lényeges, ha nem lényegesebb. Ugyanis a kormány a bátrak által megszavazott törvény vh-ját alkotja meg, és fogadja el, amit a képviselők kutya kötelessége lenne ellenőrizni. A bátraknak is. Na ez, az ami nálunk egyszerűen nem működik.
@kereső:@Nyírfa:@justhpeter: Fussunk neki még egyszer, mert így ebéd előtt kell egy kis ˝étvágygerjesztő˝. A végén kezdeném. A jelenlegi választási rendszer egyszerűen kikényszeríti az egyes indulást. A többes, már 12 éve láthatja, aki akarja, csak kudarc.
A beszélgetéseim során gyakran előjön a beszélgető partnereim részéről, Gyurcsánnyal nem megy. Mikor megkérdem, ugyan mond már meg miért, akkor nincs semmilyen érv. Az őszödi beszédet nem a föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk által kiragadott részleteiben kell értékelni, hanem egészében. Valódi reformra lenne szükség, ami 2006 óta sem történt meg. Ha megnézzük az akkori helyzetet, az MSZP és az SZDSZ jelentős politikusai ott tettek keresztbe a kormány elképzeléseinek, ahol csak tudtak. Ez a múlt és én a jelent és jövőt akarom másképp látni. Ehhez kell egy váltó erő. Jelenleg egy hatalmas ellenszélben és a karaktergyilkolászás minden eszközével szembe menve van egy párt, amelyik 20%-al rendelkezik. A lengyeleknél a PO volt ebben a helyzetben Tuskkal az élen és mindent elkövetett a hatalom, hogy lejárassa őket. Az ellenzékiek belátták, hogy tetszik, nem tetszik, be kell állni mögé, mert a cél nem a PO és Tusk elleni harc, hanem a PiS elzavarása. Már a kampány előtt megbeszélték a dolgokat és azóta még véletlenül sem csesztették egymást. A mit szól az ellenzéki párt megnyilvánulására a másik ellenzéki párt röviden válaszolt, semmit. Ha bővebben akarnak valamit tudni, tessék őket megkérdezni. Nálunk az önjelöltek serege megváltóként lép fel és kőkeményen neki megy a másik ellenzéki pártnak. Mintha nem az lenne a cél, hogy ezt a rabló bandát lengyel mintára elzavarják és a nekik beépített téglát megtapogathassák. Ezerrel idéztem már Charzastyt a lengyel baloldali vezetőt, mikor arról kérdezték, hogy miért érte meg Tuskkal a koalíció, mikor jelenleg a korábbi képviselői létszám fele van a Szejmben. Rövid volt a válasz. Jelenleg kormánypárt vagyubk, míg korábban és ha nem fogunk össze, ellenzékben működnénk.
2. A hatékony felhasznélést és a lakossági szemléletváltást láthattuk a mai napelemes pályázatnál. A rendszer egyből lefagyott, olyan faszagányosan készítették elő.
A lengyeleknél pont az a probléma, hogy lenne kire leváltani, de törvényileg be lettek betonozva ezek a kulcsfigurák és az esetleges elzavarásuk csak Duda írásos hozzájárulása esetén lehetséges. A mai Duda-Tusk találkozó lényege pont az volt, hogy ezeket a változásokat tudomásul vegye Duda. Erre persze kinyilatkozta, hogy egy nagy lópikolót nektek. Még másfél évig ő az elnök és ő lesz a nagy kerékkötő. Az nem lehet, hogy a választók elzavarták a vályútól a pisiorkikat, de ez a valóságban meg is történjen. Van egy kormánykoalíció, aki gyakorlatilag nem tud kormányozni. Én úgy látom, hogy a nagy karcsörtetés előrehozott választásokkal fog végetérni. A lakosság annyira akarja a változást, hogy nagy valószínűséggel a mostani koalíció kétharmaddal fog nyerni és akkor Duda fgeldughatja a vétóját.
Cella plussz
Vályú mínusz
Tessék mondani, ezalatt a 14 év alatt mennyivel emelkedett a minimálnyugdíj? Vagy az nem nyugdíj?
olvasod töki? ... 2-jára is kegyelmi eljárást kezdeményez, nem kegyelmet ad
Akkor kérném, mert ez így fog menni a z idők végtelenségéig.
Írja már meg kik és miért lettek elítélve, kik és miért lettek börtönbe küldve és miért is van ez az egész cirkusz.
Ki, mikor kapott kegyelmet?