Egy Földhöz hasonló bolygót fedezett fel a Naprendszeren kívül az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Kepler űrteleszkópja. 

A NASA szakemberei csütörtöki sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy a Földnél mintegy 60 százalékkal nagyobb planéta nagyjából 1400 fényévnyire található bolygónktól, a Hattyú csillagképben.

Korábban is találtak már hasonló méretű bolygókat, ám a Kepler-452b-re keresztelt újonnan felfedezett égitest különlegessége, hogy a Naphoz nagyon hasonló, ám idősebb csillag körül kering, méghozzá a Földéhez hasonló pályán.

Egy Földhöz hasonló exobolygót fedezett fel a NASA

"Nagyszerű előrelépés olyan planétát találni egy Napszerű csillag körül, amely méretében és hőmérsékletében is hasonlít a Földhöz" – jegyezte meg Jeff Coughlin, a kaliforniai Mountain View-ban működő SETI Intézet Kepler űrteleszkóppal foglalkozó kutatója.

A szakemberek úgy vélik, hogy mérete alapján a Kepler-452b felszíne sziklás és a planéta megfelelő távolságra kering a csillaga körül ahhoz, hogy folyékony víz legyen a felszínén, ami alapvető feltétele az élet jelenleg ismert formájának.

A felfedezés részleteit a The Astronomical Journal című folyóirat következő számában ismertetik a szakemberek.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Fidesznyik csürhe ! Lehet pakolni a mocsos qrmánnyal együtt és a következő andy-vajna járattal irány az 1400 fényév !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toby
Fidesznyik csürhe ! Lehet pakolni a mocsos qrmánnyal együtt és a következő andy-vajna járattal irány az 1400 fényév !
Mézike
@Toby: Én nem vagyok fidesznyik csürhe, de ha tehetném megnézném azt a bolygót... :-)
dömdödöm
1400 fényévnyire van . Na most mi lesz ? Vagy útra kelünk vagy közelebb csalogatjuk valahogyan .
:-)
Mézike
@dömdödöm: :-) Lehet ott kissé hűvösebb a klíma.
dömdödöm
Azt nem tudják felfedezni mikor jön a piros hetes néhány száz méterről .
@Mézike: 1400 fényévre biztos tudják ott mi van :-((((((((
Mézike
@dömdödöm: Ja!
Én + azért dünnyögök , mer! ide csak ígérik az esőt osztán semmi...
Commneter
@dömdödöm: 16:20
Jóóóooo ötlet!:o.o
Levagyok dermedve!.xD
Mézike
@dömdödöm: Jajj! Én addig nem bírom ki.
dömdödöm
@Commneter: bizzátok rám megoldom egy pillanat alatt
amit a kormány tud és a tanácsadók azt én is tudom .
Hüjeség ittasan 10 perces ötletelés után beterjesztve .
Szavazógépek meg nyomják mint ha kötelező lenne .:-)
Mézike
@dömdödöm: Dömi! De hiszen ott tegnap esett.
bakurasz
@Mézike: Dehogy! Az eső! Éjjel 12 fok, nappal 20. Bár éjjel is nappal van...
bakurasz
Öt kilométerrel a sarkkör fölött...
simmering73
Felfedeztek egy Földhöz hasonló exobolygót. És akkor mi van? Mi az indíttatás? Fedezzünk fel idegen életformákat? Sose felejtem el, a 80-as évek közepén olvastam a szakirodalomban egy kemény cikket, aminek a summája ez volt: a tudományos világ szégyene, hogy nem tudja definiálni, mi az élet. Nos azt hiszem, ez ma sincs másképp? Amíg nincs definiálva, mit jelent az élet, hogyan keressük azt távoli bolygókon?
verőce21
@Mézike: (16:34) Ultiban a nyerőlap! :)
Mézike
@verőce21: :-)
Ne a' te! Busz a. Na ! érted? .-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.