Nem csitul a vita az MSZP által kiadott, és terjesztett Narancsvidék című, megjelölése szerint „politikai magazin" körül. Az Országos Választási Bizottság (OVB) még múlt hét pénteken minősítette jogsértőnek a kiadványt, mivel azon nem szerepelt impresszum: a párt nem tüntette fel a lap kiadójának és felelős szerkesztőjének nevét. A testület emiatt elmarasztalta a pártot, valamint eltiltotta a további jogsértéstől - a magazin terjesztésétől. Az OVB-hez három beadvány is érkezett a kiadvánnyal kapcsolatosan, ebből az egyiket a fideszes Nyitrai Zsolt nyújtotta be. Az OVB szabálysértési eljárást is kezdeményezett az illetékes fővárosi II. kerületi jegyzőnél, mivel az egyik sérelmező a Moszkva teret jelölte meg a terjesztés helyszínéül. A testület ugyanakkor nem foglalkozott a lap tartalmával, mert erre vonatkozó beadvány nem érkezett. Az OVB szerint a jogsértő személye egyértelműen megállapítható volt, mivel korábban Budai Bernadett, az MSZP szóvivője maga mutatta be a kiadványt egy sajtótájékoztató keretében, így a testület név szerint marasztalhatta el a szocialistákat.
Budai Bernadett buktatta le az MSZP-t
Forrás:
hetivalasz.hu
Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Új hozzászólás