Van az a pillanat, amikor a politikusok csak rontanak előre saját világképükbe belezúgva, az ellenségről, és saját magukból kiindulva azt gondolják a másik is biztos csípőből elutasítja a javaslatukat! Így járt ma a Fidesz is, amikor 2 perccel azelőtt adták ki közleményüket arról, az LMP nem az átláthatóságot választja, és csalódottak az ellenzék reakciójában, mielőtt az LMP kiadta közleményét, fenntartásokkal, de támogatja a Fidesz javaslatát. A Fidesz közlemény: A Fidesz szerint az országgyűlési képviselők javadalmazási rendszerének tervezett átalakítására adott ellenzéki reakciókból az látszik, hogy az MSZP, a Jobbik és az LMP a képviselői trükközések pártján áll, jónak tartja a jelenlegi szisztémát "úgy, ahogy van"... A Fidesz számára a legnagyobb meglepetést az jelentette - folytatta -, hogy az LMP is csak populista és kommersz szólamokkal reagált a kormánypárt felvetésére. Az LMP, amely rendre a közélet átláthatósága mellett emelt szót, mára "belevénült a szerepébe" – fogalmazott… Az LMP közlemény: A Lehet Más a Politika támogat minden olyan javaslatot - így a képviselői javadalmazás átalakítását is –, ami a közjogi rendszer átláthatóságát és ellenőrizhetőségét erősíti - közölte az ellenzéki párt szerdán az MTI-vel. Szilágyi Péter országgyűlési képviselő közleményében úgy fogalmaz, az elmúlt évtizedben súlyosan aláásták az Országgyűlés és a politikusok tekintélyét a képviselői költségtérítéshez kapcsolódó trükközések. Az LMP szerint ezért párthovatartozás nélkül, valamennyi mutyizó képviselőt egyformán terhel felelősség - írja. Hozzáteszi: Lázár János Fidesz-frakcióvezető múlt heti felvetése megfelelő kiindulási alap lehet ennek a mutyizási lehetőségnek a megakadályozására, az LMP konstruktív javaslataival szeretne hozzájárulni egy teljesen átlátható és ellenőrizhető képviselői javadalmazás kialakításához. Az LMP egyúttal felszólítja a Fidesz-frakció "erős embereit", hogy ne kíséreljék meg megakasztani az átláthatóság irányába tett lépéseket, még akkor sem, ha esetleg 2014-ben nem őket indítja pártjuk az országgyűlési választásokon - fogalmaz az ellenzéki politikus. Ezt hívják előre megfontolt szándékkal elkövetett politikai hülyeségnek.
Fidesz epic fail!
Forrás:
Kettős Mérce
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- A Nemzet Színészének kinevezett Kulka János korábban csúnyán cserbenhagyta a Padödö énekesnőjét, Lang Györgyiv...
- Megdöbbentő állítás: másképp történt a verőcei hajókatasztrófa, mint gondoltuk?
- 3 oka is lehet, amiért a felnőtt gyermeked undok veled
- Szívszorító hír érkezett a verőcei hajókatasztrófában eltűntekről - nincsenek szavak
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
Új hozzászólás