A Semmelweis Egyetem doktori tanácsa indokoltnak tartja és indítványozza az egyetem szenátusának Schmitt Pál államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címének visszavonását - jelentette be Tulassay Tivadar rektor a doktori tanács csütörtöki ülését követően újságírók előtt.
Tulassay Tivadar kifejtette: a Schmitt Pál kisdoktori címével kapcsolatos tényfeltáró jelentést szerda reggel Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter illetékesség hiányában visszaküldte az egyetemnek. A levél kézhezvételét követően a rektor azonnal kérte az egyetem doktori tanácsának elnökét egy rendkívüli ülés összehívására. A tanács csütörtök reggel 8 órától fél 10-ig ülésezett és a hozzászólások, viták után úgy határoztak: a tényfeltáró bizottság adatait megismerve indítványozzák az államfő kisdoktori címének visszavonását.
A tanács szavazattal rendelkező huszonkét tagja közül tizennyolcan voltak jelen az ülésen, közülük tizenhatan szavaztak igennel, ketten nemmel. Az egyetem szenátusa délutánra tűzte napirendre az ügyet. A döntést követően a sajtót is tájékoztatják - mondta a rektor.
A bejelentést a Hallgatói Hálózat szerda délután óta az egyetem épületében demonstráló tagjai tapssal, ovációval fogadták. Ezt követően az épületet elhagyták, de a 11 órára az intézmény elé előre bejelentett demonstrációjukat megtartották, mondván: még nem született meg a végső döntés. Ha délután mégis úgy határoz a szenátus, hogy nem vonják vissza az államfő doktori címét, "vannak, még más eszközeink, például visszajövünk többen" - tették hozzá.
31 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Úgy néz ki nem sikerül(t) a tehénbe visszalapátolni a sz@rt :)
www.origo.hu/itthon/20120329-le-kelle-mondania-schmitt-palnak.html#
@lópicigáspár: 10:54-re: nagyon érdekes felvetés! Az összes tákolmány érvénytelen? Megérne egy ügyvédi próbát...
Ha élne anyám, most nagyon büszke lenne rám.
Meddig lesznek még A Semmelweis Egyetem doktori tanácsának tagjai, vagy egyáltalán az egyetem tagjai?
Lenni, vagy nem lenni, az itt a kérdés!
Más emberekre is ez vonatkozik,nem?!
Mit lacafacáznak ennyit. Amúgy is felesleges pazarlás egy közt.elnök poziíciót fenntartani.
Új hozzászólás