Hatalmas szeretetvágy lakozik Orbán Viktorban, ebből született a miniszterelnök mostani énje, aki Messiásnak hiszi magát, szüksége van rá, hogy higgyenek benne – ezt Bitó László mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az író szerint Orbán Viktor azt akarja, hogy mindenki szeresse, de ez természetesen lehetetlen, ezért azokat nem is nézi embernek, akik nem szeretik. Bitó László azt mondja, a kormányfő először a katolikus egyház Messiása szeretett volna lenni, ám ezzel nem tudta megfogni az embereket, ekkor jött az ezotéria és a pogányság. Orbán Viktor rájött, hogy az eredeti tábora fogyatkozik, most ezekkel az eszközökkel próbál egy kisebb csoportot maga mellé állítani – magyarázta. Bitó László szerint az emberek szeretnek hinni valamiben, mert az életük olyan üres, hogy kell valami, ami kitölti azt. Az író úgy véli, Orbán Viktor 2010-ben megtalálhatta volna önmagát, a sportembert, aki a legyőzött felé nyújtja a kezét, de nem volt meg benne ez az érettség. A miniszterelnök...
Bitó: Orbán azt akarja, hogy mindenki szeresse
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Megkezdődött az EP-listavezetők élő vitája: kifújolták a Fideszt és a Tisza pártot
- Fű alatt szűnik meg egy bosszantó tiltás Magyarországon: holnaptól már nincs érvényben
- Semmi perc alatt letiltja a bank a kártyádat, ha nem veszed komolyan ezt a figyelmeztetést
- Fájdalomcsillapító eljárások mozgásszervi fájdalmak ellen
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
23 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kukac50
Orbánt egyre kevesebben szeretik,ezt Én így látom.
honeykiss
.@sziráki ágnes: nem ismered a szólást?...köszi a kioktatást, sajna nem jött le neked:(
kedwes
@Fater59: Meg a mátrai beteg szamár, amikor vacog a foga!
overdose
@kukac50: Orbánt nem szereti senki! akik mellette vannak csak a pénz miatt de ha bukik reméljük az egész bandájával repül!Úgy fog járni mint a Gyurcsány fideszesek nyomják fel már elkezdödött!
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Orbán meg mondjuk lehet az enteroé. :)