A Fidesz és a szocialisták első számú oktatáspolitikusa sem talál lényeges kivetnivalót Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes disszertációjában. „Semjén Zsolt afölött örvendezett nekem az imént az ülésteremben, hogy most a botránynak köszönhetően legalább lesznek olvasói a doktori értekezésének. Nem tudom, irónia volt ez, vagy inkább öngyógyítás – mondta lapunknak Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke. – Úgy általában azt gondolom, hogy nem mennyiségi, hanem minőségi feltételeknek kell megfeleljen minden tudományos értekezés. Attól még lehet akár kiváló is egy mű, hogy kilencvenkilenc százalékban idézet, csak legyen benne legalább egyetlen eredeti gondolat, mondjuk egy e egyenlő emszer cé négyzet. A miniszterelnök-helyettes által alkalmazott 40 százaléknyi idézet, különösen a régebbi gyakorlat szerint, nem számít kiugróan magas aránynak.”
Pokorni és Hiller szerint sem ügy a Semjén-balhé
Forrás:
fn.hir24.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Drámai vallomást tett a négy focista által megerőszakolt sportriporternő
- Ez okozhatta a verőcei tragédiát – szakértő a hajóbalesetről
- Júliustól új kötelező berendezéssel bővülnek az autók – enélkül nem lehet majd az új autókat regisztrálni
- Arne Slot négy játékosra alapozná a Liverpool következő szezonját
Itthon
- 2024. May 21., 08:41
Elárulták Karácsony Gergelyt? – Régi támogatója állt át a riválisához
Itthon
- 2024. May 21., 09:47
Így lehet majd ötszázezer forintot spórolni a tinédzser gyereknek, de sokan akár pórul is járhatnak
Itthon
- 2024. May 21., 09:47
Sok pénzt spórolhat – Ezt tegye, ha pánikban van a mai adóbevallás miatt
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 20., 16:04
Kis Grófo teljesen összetört – a rendőrség is nyomoz az ügyben
Sport
- 2024. May 19., 18:05
Ezt tette Verstappen Imolában
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
Új hozzászólás