Reményét fejezte ki az Országgyűlés elnöke szerdán Sásdon, hogy a kormány nyitott lesz a párbeszédre a felsőoktatást érintő intézkedések miatt tiltakozó hallgatókkal. Ugyanakkor úgy fogalmazott: nem érti, hogy mi ellen tiltakoznak a tüntetők, hiszen őket már nem érinti a keretszám csökkentése, bent vannak a felsőoktatásban.

Kövér László sajtótájékoztatóján - egy kérdésre válaszolva - emlékeztetett arra, hogy a kormány jelezte egyeztetési szándékát, de a hallgatók egyelőre nem kívántak élni a lehetőséggel. Hozzátette: nem érti az elutasítást, és azt a kérdést tette fel, hogy a demonstrációkban valóban a konzultáció igényének szándéka jelenik-e meg, vagy erődemonstráció zajlik.

Kövér László úgy fogalmazott: nem érti, hogy mi ellen tiltakoznak a tüntetők, hiszen őket már nem érinti a keretszám csökkentése, bent vannak a felsőoktatásban. Ha a következő generációk iránti szolidaritásból teszik, és az utánuk jövők esélyeit szeretnék megőrizni, miért demonstrálnak az általuk röghöz kötésnek nevezett hallgatói szerződésekkel szemben? - tette fel a kérdést a házelnök.

A politikus szerint szomorúan kell konstatálniuk, hogy szükség van a hallgatói szerződések bevezetésére, mert nem evidens a köz pénzéből tanuló egyetemisták számára, hogy ezt az országot kell szolgálniuk azzal a tudással, amelyet itt megszereztek.

"Azt pedig roppant cinikusnak, aljasnak tartom, hogy az MSZP szóvivője nyílt jogsértésre, törvénytelenségek elkövetésére buzdítja a demonstrálókat. Olyan törvénysértésekre, amelyekért ők bíróság elé citáltak embereket a 2006-os, zavaros időszakban" - hangsúlyozta Kövér László.

Az Országgyűlés elnöke arra kérte a tüntetőket, hogy szigorúan tartsák be a törvényeket, és ne hagyják magukat beugratni, provokálni olyanok részéről, "akik tandíjat akartak bevezetni a felsőoktatásban, az országot a csőd szélére juttatták és akik miatt valódi áldozatokat kell hozniuk".

106 hozzászólásarrow_drop_down_circle

A Tündik bündije
Miért, miért? A kisnyúlnak a nagy f.száért, te szemétláda! Azért, mert lassan már mindenkinek elege van belőletek, és most telt be az a bizonyos pohár. Azt hiszed, te zsíros nyakú, hogy ez csak és kizárólag a keretszámokról szól? A fenét! Ha pedig tényleg így gondolod, akkor ajánlom, nézz ki az ablakon, mert már 2012 decembere van, a két és fél évvel ezelőtti, narancsfelhős világot régen szétfújta a szél.
És ha már itt tartunk; neked volt tandíj, vagy keretszám? Dehogy volt. Még csak felvételizned sem kellett, mert a drága jó édesapád révén besétálhattál az egyetemre, az ő "az 1956-os ellenforradalom leverésében szerzett elévülhetetlen érdemeiért" cserébe. Ebből fakad az egész, mások vérén-velején élősködő keményvonalas pártkatona lényed.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Manno István
@hajduferenc52: Nagyon lényeglátó vagy! TV-t nem láttál!!!
marlin
Korábban már kérdeztem, hogy van e még a kövéren kívül egy olyan bunkó, aki nem érti és egy azonnal "bejelentkezett"!!
De most már tisztán látszik, hogy - sajnos - nem csak ketten vannak!!
Manno István
@gibgab: Godolom Kövér rendesen megmondja a véleményéet a fajtádról.
Rézangyal
Jaaaaj, de sok minden van még, amit nem ért köteles Lancelot...
musicnummer1
@Manno István: Hidd el, ha élne, a Géza a mostaniakat " imádná"...akkor Ö volt a " kormányszóvivö", vele hallgattatták el a népet...( titokban a nép azt mondta, a Hofi megmondta neki ...)ma meg csak a seggnyalók tapsolnak ...
musicnummer1
Hogy visszatérjek a cikkhez :
Kövér mit ért ???Vagy mihez ért ???
Basáskodni a z elnöki emelvényen...és kivezettetni a
képviselöt az ellenzékböl...hol is a mentelmi jog ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.