Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén szerdán elfogadta az idei költségvetés kiegészítésére vonatkozó indítványt és a 2013-as büdzsé tervezetét. A jövő évi keret a megnyirbálás helyett több mint 2 százalékos növekedést tartalmaz, így lényegében az Orbán Viktor és Angela Merkel által támogatott elképzelés valósult meg, miszerint a büdzsét nem lehet tovább csökkenteni. A politikusok ezzel az állásfoglalásukkal már a korábbi – eredménytelenül zárult – tárgyalások idején is hatalmas támogatottságot szereztek. Surján László egy hosszú folyamat végéről beszélt.
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Az uniós költségvetés az EU bruttó hazai terméke egy százalékának felel meg, haszonélvezői elsősorban a dél-európai országok, nettó befizetői pedig főként az észak-európai országok. A költségvetés rendelkezésére álló összegnek mintegy 40 százaléka megy el mezőgazdasági támogatásra, egyharmada a lemaradó térségek felzárkózását támogató strukturális és kohéziós alapok finanszírozására, tíz százaléka versenyképesség-javító programokra és hat százaléka az uniós apparátus működésének finanszírozására."