Bizonyítottság hiányában felmentette a milliárdos áfa-csalás miatt indult Eclipse-ügy mind a 12 vádlottját a Fővárosi Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

A vád szerint a 2003-ban alapított Eclipse Zrt. a gépkocsik eredetiségvizsgálata, a biometrikus útlevelek és más projektek kapcsán 2004 után jelentős informatikai jellegű állami megbízásokat nyert el.

A cég vezetői 2006 után fiktív szerződések, teljesítési igazolások, számlák segítségével formálisan alvállalkozókat vontak be, akiknek fizettek, majd ezeket az összegeket rövidesen továbbutalták és készpénzben felvették. Így több mint egymilliárd forintnyi adót nem fizetett be az Eclipse.

A vádlottak tagadták bűnösségüket, védőik felmentést kértek, az ügyészség ugyanakkor többeknek letöltendő szabadságvesztést indítványozott. A keddi felmentő ítélet szerint az ügyészségnek nem sikerült bizonyítania a vádakat.

Az ügyészség azonban fellebbezett, így az ítélőtáblán folytatódik az Eclipse-ügy másodfokon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.