Az erős rendőri biztosítás mellett egy üres telken tartott, A magyarokat ki védi meg? címmel meghirdetett demonstráción a szakadó hó ellenére több száz jobbikos és szimpatizáns jelent meg pártzászlókkal felszerelkezve. Volner János – akit leendő belügyminiszterként konferáltak fel – beszédében úgy fogalmazott: a „cigánybűnözés” a társadalom olyan betegsége, melyet a rendvédelmi szervek, illetve a jelenleg kormányon lévők – kétharmados többségük ellenére - csak „tünetileg" tudnak kezelni. „Nem tesznek semmit például a sok gyerek után járó pénzből dologtalanul élő cigányok okozta probléma rendezésére” – mondta az ellenzéki politikus. Volner szerint „vissza kell fogni a cigányok népszaporulatát", mert ha „ez így megy tovább”, akkor annak komoly gazdasági következményei is lehetnek. A frakcióvezető-helyettes kitért arra is, hogy pártja kész az e körből kitörni akaró fiatalokat támogatni, majd a távolabbi jövőt felvázolva a csendőrség létrehozásának fontosságát mint a Jobbik egyik régi...
A Jobbik a „cigánybűnözés” ellen tüntetett
Forrás:
mandiner.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Verőcei hajótragédia: a baleset előtt fél órával kérték meg az egyik áldozat kezét
- Budapestről vidékre költözött, ma több, mint 30 településre szállít környezettudatos menüket a vállalkozása
- Súlyos dolog derült ki a verőcei hajótragédiáról: ez mindent megváltoztathat
- Változás a bankkártyáknál, négy nagybanknál is 10 ezer forint felett az éves díj
Itthon
- 2024. May 21., 12:16
Kiderült Magyar Péter titka, ezért nem fog rajta a „politikai átok”
Itthon
- 2024. May 21., 08:41
Elárulták Karácsony Gergelyt? – Régi támogatója állt át a riválisához
Itthon
- 2024. May 21., 11:52
Egy budai villa ára – Szerintünk ki fogja találni, hogy melyik márkájú Magyarország legdrágább használtautója
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 20., 16:04
Kis Grófo teljesen összetört – a rendőrség is nyomoz az ügyben
Sport
- 2024. May 19., 18:05
Ezt tette Verstappen Imolában
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
Új hozzászólás