A férfi a szentesi kórház pszichiátriáján verte agyon magatehetetlen betegtársát. A férfi egy korábbi, valószínűleg gyanúsítotti vallomásában még úgy fogalmazott: "Nem bírtam ki, hogy ne üssem meg. ", ám a másodfokú tárgyaláson - ahova kéz- és lábbilincsben vezették elő - már azt mondta, nem emlékszik, hogy bántotta volna betegtársát. Az elmeorvos szakértő véleménye szerint a gyilkos betegsége miatt közepes mértékben korlátozott, hogy felismerje tette társadalomra veszélyességét. A Szegedi Táblabíróság halált okozó testi sértés miatt bűnösnek találta a férfit, és jogerősen három és fél év börtönbüntetéssel sújtotta. Az ítélőtábla döntésével enyhítette a Szegedi Törvényszék által első fokon kiszabott hat és fél éves büntetést. Harangozó Attila tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette, a törvényszék ítélete - tekintettel többek között a vádlott betegségére - eltúlzottan súlyos volt. Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek helye nincs.
42 hónap börtönt kapott az őrült kórházi gyilkos
Forrás:
szeged.hir24.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 20., 10:28
Előkerült egy fotó Karácsony Gergely autójáról – Vitézy Dávid sem hagyta szó nélkül
Itthon
- 2024. May 20., 12:10
Szívszorító videofelvétel az elrabolt magyar-izraeli kislányokról
Itthon
- 2024. May 20., 09:05
Drámai fotókon a kiemelt motorcsónak – összecsukta a szállodahajó
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
Disszociatív elmebaj tudtommal kizáró ok a magyar jogrendszerben!
Ha nem az akkor meg mi a fenét keresett ott? (Zárt osztály)"
Idéztem, egyetértek az eredeti szövegelővel.