A fideszes házelnök a Hír TV-nek azt mondta: csak a frakciófegyelem miatt voksolt a korábbi változtatásokra, és így tesz majd a későbbiekben is. Kövér László úgy fogalmazott: „én nem értettem egyet sosem ezekkel a módosításokkal, én azt gondolom, hogy a szólásszabadságot nem érdemes és nem lehet, főleg nem hatékonyan és eredménnyel korlátozni ilyen típusú paragrafusokkal” . A fideszes Szájer József szerint a gyors alkotmányozásra azért volt szükség, mert az előző kormány az összeomlás szélére sodorta az országot. Azt mondta: a magyar demokrácia erős, és a Fidesz elkötelezett a demokratikus értékek mellett.
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
mi baja van a Kövér elvtááássnak, hiszen a nerrtársak és nertársnők, már vagy három napja nem módosította a "gránittákolmányt"!!