Amíg nem tisztázzák a baloldali ellenzék felállását, a választást valószínűleg eldöntő, most még bizonytalankodó szavazók sem tudnak véleményt alkotni, hogy tetszik-e nekik az ellenzéki alternatíva vagy sem - írja a Véleményvezér.

A Véleményvezér arról ír, hogy aki azt gondolja, hogy akár az Együtt 2014, akár az MSZP külön fog nekivágni a 2014-es választásoknak, az még nem vette a fáradságot, hogy utánaolvasson az új választási szabályoknak. Azokból ugyanis egyértelműen kitűnik, hogy külön-külön bármelyikük is mindössze 15-25 képviselői helyre számíthatna. Sőt a magyar államigazgatás növekvő koncentrációja miatt ez praktikusan azt is jelenti, hogy az ilyen eredményt elérő pártok ennél csak alig több embert fognak tudni politikai pozíciókba ültetni. Magyarul: az önálló indulás azt jelentené, hogy a két ellenzéki formáció négy évre letesz a holdudvaruk, sőt talán a pártjuk életben tartásáról. Szerintünk egy ilyen forgatókönyvben sem az MSZP, sem az Együtt 2014 nem gondolkozhat komolyan.

Lehet arról elmélkedni, hogy Mesterházy Attila úgymond feláldozná a következő négy évet azért, hogy 2018-ban majd ő lehessen az ellenzék vezetője, a realitás azonban az, hogy ehhez meg kellene győznie pártját arról, hogy 2018-ig mindannyian lényegesen rosszabb életszínvonalon éljenek, mint amit egy összefogás lehetővé tenne nekik. Nem akarunk cinikusak lenni, pusztán el akarjuk kerülni azt a naiv felfogást, mely nem vesz tudomást arról, hogy a magyarországi pártok egyben jelentős közvetett munkaadók is. Sőt: a mindenkori kormánypárt gyakorlatilag az ország legnagyobb munkaadója.

Részletek a Véleményvezér cikkében >>>

82 hozzászólásarrow_drop_down_circle

A Tündik bündije
Egyértelműen Bajnai, nem kell ezen rágódni egy percig sem.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kata53
@rézfánfütyülős: Remélem tévedsz!
rézfánfütyülős
@kata53: Ilyen ellenzékkel?
Ez egy csoport szerencsétlen idióta.
kata53
@rézfánfütyülős: Tudod a remény hal meg utoljára! Reménykedjünk, hogy meg jön az esze mindegyik ellenzéki pártnak. A Jobbikról nem beszélek, az a fidióták háttere...legalábbis arra jó.
rézfánfütyülős
@kata53: Bármelyik párt lesz hatalmon, mind a bankárokat fogja szolgálni :(
kata53
Tudod ilyen pocsék 3 évem még nem volt és ez a negyedik még pocsékabb lesz. Nagyon nagy szükségünk lenne a korányváltásra ...már tegnap!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.