Péntek reggel idézés nélkül őrizetbe vették a Hallgatói Hálózat (HaHa) két aktivistáját, akik részt vettek a Lendvay utcai Fidesz-székház udvarának "elfoglalásában". Éppen a holnapi, HaHa által szervezett kormányellenes tüntetés előtt egy nappal.

A hvg.hu cikke szerint a rendőrség reggel hét órakor állította elő a HaHa két aktivistáját és kihallgatásra vitték őket. Egyikőjük, Birtalan Gergő a hvg.hu-nak elmondta, csoportosan elkövetett garázdaság miatt akarták kihallgatni gyanúsítottként. Közölte: nem tett vallomást, így a nyilvántartásba vételt követően távozhatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gyorskocsi utcai épületéből.

Az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség véleménye szerint a Fidesz a "legsötétebb kádári módszereket használja az ellenzéki hangok elnémítására". Szabó Tímea, a PM társelnöke megjegyezte, a nyolcvanas években is március 15. előtt egy nappal állították elő az ellenzékieket, ahogy a mostani előállítás is egy nappal a Fidesz-székház elé tervezett újabb demonstráció előtt történt.

A független politikus kijelentette: az előállítottaknak két alapjoga is sérült. Véleménye szerint azzal, hogy a fiatalokat előzetes idézés kiküldése nélkül állították elő, megvalósult a személyi szabadság megsértése. Hangsúlyozta, hogy a hatályos törvények alapján csak bűncselekmény elkövetése közben tetten ért vagy szökésben lévő személyt kell azonnal előállítani. Megjegyezte: az értesítés nélküli előállítással a két fiatal védelemhez való joga is sérült.

Március 7-én néhány tucat tüntető hatolt be a Fidesz-székház udvarára, tiltakozva az alaptörvény negyedik módosítása ellen. A Fidesz Bajnai Gordon volt kormányfőt vádolta a történtek miatt, de ezt az Együtt 2014 mozgalom visszautasította.

78 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coni
Egy nép saját magáról állít ki bizonyítványt amikor 2/3 arányban hatalomra juttat egy ilyen köpönyeg forgató, agresszív, szakmailag nulla brigádot és még akkor sem vonja meg tőlük a bizalmat amikor már egész Európa tükröt tart eléjük.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
világlátó
Nem olvastam végig a hozzászólásokat, de talán nem ismétlek senkit, amikor azt állítom, a " pribékek " mindig újrateremtődnek. Ez minden korszakban így volt, úgy látszik ez olyan mint a sorkatonaság esetén az újjoncok " szivatása " Senki nem tanítja, a parancsnokok tiltják, mégis előbújik néhány öreg katona fejéből a dédapja idején volt divatos újjoncavatás. A belügyi szervek önjáróvá válnak, túlbuzgó igyekezettel akarnak még jobbak lenni a főnök előtt.Ezzel nem azt akarom mondani hogy a főnök nem is tudott ezekről a rendőri intézkedésekről, de ő is a pribékek közé tartozik, csak neki már van érettségije.A módszert lehet kádárinak nevezni, de én a sötét korszakok még sötétebb rendőrségi túlkapásainak nevezném, ami egyformán félelmetes volt Párizsban , Londonban, Berlinben és sajnos Budapesten is. Az hogy kádárinak nevezik egyesek, ez is tudatos és aljas szándékkal előre megfontolt propaganda. Magam is láttam a 70 -es március 15.-i rendőri beavatkozást a Váci utca, Petőfi Sándor utca sarkán, nem kellett volna. De akkor is, ahogy most is a rend és a rendet akarás ide jutott.
P-Márta
Ez is egy fajta módszer, a seggny@ló, a parlamentben csak nyomógombokat nyomogató fideSSSS-es képviselőknek:

beilleszteni: A Top 10 parlamenti költségtérítés:
1. Hörcsik Richárd (Fidesz) 26 800 000
2. Apáti István (Jobbik) 26 757 071
3. Vitányi István (Fidesz) 26 720 491
4. Lipők Sándor (Fidesz) 25 838 950
5. Gyüre Csaba (Jobbik) 25 421 801
6. Pálffy István (KDNP) 25 385 445
7. Firtl Mátyás (KDNP) 25 230 720
8. Jakab István (Fidesz) 25 230 720
9. Pósán László (Fidesz) 25 230 720
10. Ágh Péter (Fidesz) 25 216 581
(Forrás: Blikk)

4 millió magyar életszínvonal alatt tengődik, többn százezren éheznek, felnőttek, gyerekek-----

IGEN, a FIDESZ legsötétebb kádárinál is undorítóbb módszere, hogy az ITTHONI MAGYAROK számukra NEM "emberek" csak SZAVAZÓK! - ők is addig kellenek, amíg az x-et beírják a nevükhöz, utána többségük azoknak sem számít emberként...
entero
@Pilóta: A bűnözőknek is szólni kellene, hogy vigyázzatok, mert holnap váratlanul lecsapunk rátok!!
Pilóta
@entero: ... vagy minyimum, pár nappa előtte, hogy ércsék:-)))
kerék
@entero: Ezek a fiatalok nem hiszem, hogy bűnözők. Ergo szólni kellett volna nekik, hogy fáradjanak be a rendőrségre, kihallgatásra.
Nem öltek, nem raboltak még is úgy bántak velük.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.