Ma Magyarország jobban teljesít a foglakoztatásban, a felelős pénzügyi politikában, a hazai vállalkozások és a magyar családok támogatásában, mint korábban, "a baloldal az, ami egy tapodtat sem jutott előre 2010 óta" - reagált a Fidesz a szocialista Burány Sándor pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakra. Az MSZP-s képviselő arról beszélt, hogy idén a gazdaság teljesítménye a legjobb esetben is a 2010-es szintet éri el, azaz az ország a kormányváltás óta egy tapodtat sem jutott előre.

A fideszes Puskás Imre az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy ha a baloldalon múlt volna, akkor hazánk Görögország sorsára jutott volna. Szavai szerint a Gyurcsány-Bajnai-kormányok "veszélyes és szélsőséges" gazdaságpolitikája pénzügyi, gazdasági és szociális csőd szélére juttatta az országot. A nemzet vagyonát elherdálták, az államkasszát kiürítették, az államadósságot az egekig emelték - fogalmazott a kormánypárti politikus. "Megduplázódott munkanélküliség, megszorításokkal megnyomorított, adósságokba hajszolt lakosság és az összeomlás szélére jutott közszolgáltatások maradtak utánuk" - tette hozzá.

Puskás Imre úgy fogalmazott, hogy 2010-ben a magyar emberek elsöpörték ezt a szélsőséges gazdaságpolitikát, a változásnak köszönhetően az ország a nehéz európai helyzet és az óriási államadósság ellenére is talpra áll, jobban teljesít a foglakoztatásban, a felelős pénzügyi politikában, a hazai vállalkozások és a magyar családok támogatásában, mint korábban.

Kiemelte: a Fidesz-kormány egyetlen fillér hitelt sem vett fel, és kamatostul törleszti a baloldal által felhalmozott adósságot. A képviselő szerint sok minden változott 2010 óta, mert az ország az összefogásra, a békés együttélésre, a közös munkára szavazott. A baloldal az, ami egy tapodtat sem jutott előre 2010 óta, "ugyanazok az arcok, ugyanazok a hazugságok és ugyanaz a veszélyes és szélsőséges politika" - zárta közleményét.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zipper
"Ma Magyarország jobban teljesít a foglakoztatásban..." Ja ! 620 ezer munkanélküli még soha nem volt ebben az országban !

ha nem jutott előbbre a baloldal, akkor vajon mitől kell éjjel nappal fosós módon bajnaizni ?

csak úgy kérdezem...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
spu00
@dömdödöm: Hasonlitsák össze a 2002-s kormányváltás adatait a 2010-el, s akkor eldönthetik, hogy kell e 8 évezni, vagy elég szocizni. Esetleg érdemes körbe nézni az elmúlt szoci kormányos európai országok gazdasági jelenlegi helyzetén, portugália, görög, szlovén, szlovák, spanyol stb. s rájöhetnek, hogy mi történt nálunk az elmúlt 8+ 4 évben, s a felsorolt országokban történtek miért nem következtek be nálunk ? Nem gondolkodtak el még azon, hogy a nagy Németország miért akarja követni a jelenlegi kormányunk multis adó politikáját, s követi is ? Miért jobbak az ország pénzügyi mutatója, ha nem is értenek hozzá ? Miért van az, hogy 2012-ben 1.400 mrd-vel csökkent a magán hitelesek állománya, és emellett 1.000 mrd-vel nőt a lakóssági betét állomány ? Azt hiszik, hogy ennyi hozzá nem értést mutató hozzá szólásuknak van érdemi eredménye.Nézzék meg, hogy kik szólnak hozzá? olyanok akiknek halvány fogalmuk sincs a jelenlegi helyzethez, értelmetlenül állnak a történésekhez, csak ismételgetik az előírt szöveget,anélkül, hogy tudnák mit írnak. Itt nincs vita, ellenérdekek véleményeinek ütköztetése, csak egy egy ima malom folyamatos ismételgetése hozzá értés nélkül. Én fatalista vagyok, néha írok, hátha lesz valaki aki elgondolkodik a történteken. Miért van az, hogy a kisebbség akarja meggyőzni a többséget, s ez nem sikerül.
dömdödöm
@spu00: senki nem mondta hogy értünk hozzá .Amit
itt írogatunk az csak egy vélemény nem képes megváltoztatni semmit . Leírjuk azt amit gondolunk és így jó nekünk . Azt azért ne felejtsd el hogy mi is végigéltük és végignéztük
a 2002 -2010 ig tartó időszakot és 2010-2013 ig tartót úgyhogy mindenki tudja hogy mi történt .Innentől mindenki maga eldönti hogy ki mit cseszett el . ki mit és mikor hazudott és ki volt hasznára vagy hátrányára ennek a társadalomnak
nyanya001
Orbán viszont túl messzire ment sok mindenben !
Amióta 2010-ben hatalomra került, Orbán az ország gyökeres megváltoztatásáról beszél minden területen. Pártja, a Fidesz a parlamenti helyek kétharmadát ellenőrzi. Ezzel a szupertöbbséggel először átverte az alkotmányát – amely egy laikus országban azzal kezdődik, hogy Isten, áldd meg a magyart!, majd átszabta a büntetőtörvénykönyvet, a polgári törvénykönyvet és a munkajogot is. A kétharmad három év alatt több mint 360 törvényt fogadott el, amelyből Brüsszel nyomására néhányat módosítani kellett. Például azt, amelyik korlátozta a sajtó szabadságát vagy aláásta a jegybank függetlenségét. Ám ez a többség egy hónapja elfogadta a negyedik alkotmánymódosítást is, figyelmen kívül hagyva Európa kérését, hogy halasszák el a szavazást, ameddig a szakértők nem elemzik a módosításokat.
galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=204170&catid=79&Itemid=115
Sede
Profin hazudnak a narancsosok.
Baloldal, mint olyan, nincs is a magyar politikában. Romhalmaz van helyette.
spu00
@dömdödöm: Nekem az a problémám, hogy egyesek úgy véleményeznek, hogy fogalmuk sincs egy adott intézkedésről, hogy az miért jött egyáltalán létre, s az milyen következményekkel fog járni, s főleg, hogy milyen hatást várnak el tőle.A másik fő probléma, hogy politikai megrendelésre írnak véleményeket, vagy eleve szubjektív vélemény alkotást nyilvánítanak.Nem arra törekednek, hogy megértsenek, hanem ellenzéki vélemény helyett ellenségként nyilvánulnak meg. Nem mindenki rendelkezik olyan áttekintéssel, amivel minden rendelkezést normálisan , a tényeknek megfelelően lehet értékelni, mert ez több odafigyelést, több információ birtokában kellene lennie az embereknek. Pont ezért lenne jó ezen fórrumoknak a megléte, hogy normális hangnemben az ismeretek átadásával megbeszélni, elfogadni, vagy elvetni egy adott témát. A fenti írásokat olvasva ez csak egy vágy álom, de ennek elmaradása nagyon sokba fog esetleg kerülni nekünk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.