Magyarország már jobban teljesít, ideje, hogy Budapest is megmutassa, többre képes - mondta a kormányfő az új Mercedes-buszok átadásán.. A Hősök terén tartott ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, erős és sikeres főváros nélkül nincs erős és sikeres Magyarország. Az ország már jobban teljesít, ideje, hogy Budapest is megmutassa, többre képes annál, mint amit korábban mutatott - mondta a kormányfő, aki szerint Budapesten ma más szelek fújnak, mint korábban, a tompultság után a város kezdi visszanyerni életerejét és életkedvét. Orbán Viktor hangsúlyozta, a főváros ügyeinek végre van gazdája, hiszen "néhány éve még nokiás dobozokról beszéltünk, most pedig Mercedes buszokról, új zenei centrumról, Nemzeti Olimpiai Központról és a főváros nagy tereinek, parkjainak megújulásáról". Szólt arról is, a budapestiek megérdemlik, hogy megismerhessék a világ legmodernebb busztechnológiáját a főváros útjain. A miniszterelnök szavai szerint "húsz év után először állnak úgy a csillagok",...
Orbán: Erős főváros nélkül nincs erős Magyarország
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Ha ezt a felcsúti nagysámán nem látja akkor a vaksága nem csak szűrkületi!