Ferenczi Gábor jobbikos országgyűlési képviselő kedden reggel Ajkán autójával elsodort egy idős asszonyt, aki a baleset következtében életét vesztette - tudatta a Jobbik-frakció. A képviselő, amint jogilag lehetősége lesz, azonnal lemond mentelmi jogáról.

A közlemény szerint a szabályosan közlekedő politikust a szembesütő erős napfény akadályozta a megfelelő kilátásban, így nem vette észre az autója elé kerékpárját kitoló 93 éves asszonyt, és a balesetet nem tudta elkerülni.

A kommüniké kitér arra, hogy a képviselő együttműködött az azonnal értesített mentőszolgálattal és rendőrséggel, szondát fújt, amely alkoholfogyasztást nem mutatott ki.

A Jobbik közlése szerint a történtek Ferenczi Gábort mélyen megrázták. A képviselő őszinte részvétét fejezi ki az elhunyt hozzátartozóinak és természetesen áll a további vizsgálatok, eljárások elé - írták. A képviselő, amint jogilag lehetősége lesz, azonnal lemond mentelmi jogáról - közölte a frakció.

Kómár Viktória, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: további részleteket a baleset körülményeiről - például arról, hogy volt-e gyalogosátkelő a közelben - a vizsgálat végén lehet majd megtudni.

55 hozzászólásarrow_drop_down_circle

DR Eric CARTMEN
Ezen tényleg nem kéne csámcsogni. Ez egy szomorú dolog, aki vezet autót tudja, hogy sajnos bárkivel bármikor megtörténhet. Ez nem ugyanaz mint mikor lézerdzsoni 160-al nekimegy hátúlról valakinek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Mangu
Te írtad (kár, hogy már nem emlékszel rá, tehát idézlek - megjegyzéseim bestúrásával:
@rokker33: @lantos: Azt tudom hogy nem szabad belenézni,de hidd el csukott szemmel sokkal veszélyesebb a közlekedés mint nyitottal! Ez így hülyeség!!
És az se megoldás,hogy 10 km/h sebességgel haladjak azért,mert belesüt a nap a szemembe. Állj meg, ha nem látsz, ezt írja elő a KRESZ!!
Ha ennél többel megy mondjuk 30-al már ugyan úgy megtud ölni egy gyereket egy felnőttet vagy egy idős embert! 30-nál satuval, még a Lada is megállt!!
Jó megoldás lenne a napszemüveg,de ugye azt nem mindenki szereti/én se/ és nincs előírva a kresszbe se,hogy kellene viselni pedig sokat segítene a látási viszonyon!! Nem szeretet kérdése, hanem egy lehetőség kihasználása, felhasználása. Ha nem tetszik, ne vezess. Vállaltad a KRESZ előírásait, tehát tartsd be és ne kritizáld, nem kötelező a gépjármű vezetés.
Egyébként, én 40 éve vezetek, több mint 2 milla van a fenekem alatt és volt már enyhe karambolom (én is elnéztem, engem is elnéztek). Két fajta autós van: az egyik már karambolozott, a másik majd fog. A gépjármű vezetés veszélyes üzem, bizalmi elven alapul, sajnos nem tartjuk be a szabályokat és figyelmetlenek, türelmetlenek vagyunk, sietünk (egyre inkább és egyre többen).
Egyébként a médiával egyetemben szégyellje magát mindenki, aki egy közlekedési balesetnek politikai felhangot ad.
csa-csa
áááá! elé ugrott a szerencsétlen asszony
tigris5
Öszinte részvétem a családnak ! Ez a hir ki tudja igaz e mármint amit a KÉPVISELŐ ÁLLÍT!!! Nem kell száguldozni főleg ha nem olyan a közlekedési viszony pl:csuszik az ut vagy süt a nap és egyéb...Nem hiszem hogy oly nagyon megviselte volna az eset hiszen nem is igazán hallani róla. Börtönbe zárni és drákói szigort alkalmazni kell-kellene most már ebben a k...va országban mert mindenki azt csinál amit akar.Ha Én tettem volna biztos már a börtön mélyén lennék ---hát ez a nem mindegy----AKI VESZÉLYES ÜZEMNEK TARTJA A VEZETÉST ANNAK NEM KÖTELEZŐ MÉG KRESZ VIZSGÁT SEM LETENNIE.Szomorú,hogy van aki igy gondolkodik. A napszemüveget miért is találták fel???És aki nem lát az álljon meg !!!
adsl70
88-tol vezetek és még nem volt balesetem amit okoztam volna, igaz őzet egyszer megcsaptam de csak suroltam a fenekét mondjuk a sport szelet az majd nem becsuszott a gatyeszba na de az más egy árokbol egy őz brutálisat ugrik én láttam a szemében ő is meglepődött na de én amikor a levegőben járt a lába mondjuk nekem is a hütőig tapostam a pedált. Szal aki nem figyel mert olyan az bizony elcsapja a gyalogost. Ha én is olyan hajtok mert van vas a senekem alatt akkor én is rengeteg embert elcsphattam volna.. ez emberi jellem kérdése mert lehet nyomni mint süket a csengőt az nem is baj a baj a megállás na ott szokás elcseszni. Gyorsulni és száguldani a hülye is tud, na de biztonségosan megállni.. esetleg udvariasan elengedni a gyalogosokat , esetleg figyelni másokra.
adsl70
Nem kéne meghatodni milyen rendes meg uriember.. na akkor igaz ha feltámassza a gyalogost, gyilkolt és eszköze az autó volt amit nem félt használni. Buta példa ha fejszével csapja agyon vagy autóval és meg is hal a szerencsétlen akkor miért vannak akik szemében a gyilkosság enyhébb egy ember élete a másik miatt vége lett.
QQCSI
@adsl70: "Gyorsulni és száguldani a hülye is tud, na de biztonségosan megállni.. esetleg udvariasan elengedni a gyalogosokat , esetleg figyelni másokra. "

ENTERO mindjárt lecsap a hsz.-omra, de bizony naponta tapasztalom, hogy kivagyi újgazdag
a sok millás járgányával leszarja a kresz előírásait, pofátlanul, erőszakosan vezet, mert azt hiszi, neki mindent lehet, neki minden jár, mert lézerannyitisér stílusa szerint ő annyit is ér!
Gyalogos vagyok, de naponta tapasztalom, hogy méregdrága verda halad a buszsávban,
és bizony, előbb-utóbb valamelyik beengedi a nyavalyást, ha elfogy az út.
Beáll a buszmegállóba, sőt, ki is száll, mert ő megteheti,
és még neki áll feljebb, ha a buszsofőr érdeklődik, hogy mi a f...t csinál.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.